Ezerszer is igen (képgalériával)2021. február 14. (vasárnap) 14:49 - Egyháznews/10077_0_300.jpgSok érdeklődőt vonzott a Házasság Hete alkalmából megszervezett programsorozat zárórendezvénye. A Rózsafüzér Királynéja plébánián megtartott esemény során többek között az is szóba került, hogy mi a legnagyobb előnye két ember kapcsolatának. A mise végén pedig SZIKSZI-s diákok adtak egy rövid műsort.

A koronavírus-járvány miatt idén megváltozott formában kedveskedtek a pároknak a Házasság Hete szervezői. A pandémiából kifolyólag online térbe költözött át az elköteleződés ünnepe. Az egy hét alatt kötetlen beszélgetések és emelkedett gondolatok is színesítették a palettát. A zárórendezvény kapcsán pedig a Rózsafüzér Királynője plébánián gyűltek össze az érdeklődők.

„A gyermek is minden néven nevez. Miért? Azért, hogy uralma legyen fölötte. Azért, hogy ne féljen attól az ismeretlentől, és ezáltal az ismeretlent ismertté teszi. Ha az egész evangéliumot és ezt a két szót áthúzzuk a házasság szentségére, a férj és a feleség kapcsolatára, ha akarod, akkor te a kettőnk kapcsolatában mennyire megtudsz engem gyógyítani” - fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.

A plébános hozzátette, hogy mélységes hitnek kell lennie egymásban a pároknak. Így akkor is szeretni és gyógyítani tudják egymást, amikor a legsötétebb fellegek és villámok cikáznak fölöttük. A prédikációt követően a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium diákjai adtak egy rövid műsort.

A program célja, mint minden évben az volt, hogy a párok közösen ünnepelhessék kapcsolatukat. Fontos, hogy az emberek akkor is meg tudják látni partnerükben a jót, amikor arra mindkettejüknek a legnagyobb szükségük van.


0077_0_t 0077_1_t 0077_2_t 0077_3_t
0077_4_t 0077_5_t 0077_6_t 0077_7_t
0077_8_t 0077_9_t 0077_10_t 0077_11_t
0077_12_t

 

 

 

Vissza