Máltai szimfónia (képgalériával)2021. február 25. (csütörtök) 19:00 - Kultúranews/10107_0_300.jpgA zene közösségformáló erejével segítik a hátrányos helyzetű fiatalokat Ózdon. Mindez egy pályázat segítségével valósulhat meg, amelyet a Belügyminisztérium és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság megbízásából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület írt ki. A feladatokat helyben a Kék Sirály Zenei Egyesület koordinálja. A komplex programba szociális területen tevékenykedő szakembereket is bevonnak.

Mindenki szívében van egy dallam! Ez a címe annak a projektnek, amelyre a Kék Sirály Zenei Egyesület még tavaly pályázott. A program lényege, hogy zenei eszközökkel segítsen a fiatalok szociális problémáin, továbbá elősegítse az iskolában problémákkal küzdő gyermekek társadalmi beilleszkedését. Az elnyert pályázatnak köszönhetően az egyesületnek már tavaly év végén lehetősége nyílt hangszerek beszerzésére. A heti rendszerességgel szervezett foglalkozások lebonyolításához a Magyar Máltai Szeretetszolgálat biztosított helyiséget sajóvárkonyi közösségi házukban. A programban jelenleg húsz fiatal vesz részt.

„Lényegét tekintve ezt szociális programnak is lehet nevezni, hiszen a gyerekeket és a szülőket jó programokba vonjuk be. Van egy szociális munkásunk is, aki a szülőkkel elbeszélget. Ezen kívül olyan tehetséges fiatalokat, példaképeket is hozunk, akik saját életükön keresztül mutatják be a roma fiataloknak azt, hogy hogy honnan indultak, és hová jutottak el” - mondta Berki Lajos, az Ózd Kék Sirály Zenei Egyesület elnöke.

A projekt szakmai hátterét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által megvalósított Szimfónia Program adja. Ennek további célja a zenetanításon túl az iskolai lemorzsolódás csökkentése, továbbá a fiatalok képességeinek, koncentrációjának növelése. A találkozók megszervezését befolyásolja a járványhelyzet, hiszen azokon alkalmanként csak maximum öt fő vehet részt. Így ennek figyelembevételével, beosztás szerint zajlanak a foglalkozások. A haladó csoport egyik résztvevője Góré Gyula Rikárdó is, aki eddig két alkalommal vett részt a közös zenélésen. Ő cajon dobon játszik.

„A tagokkal minden hétköznap találkozom. Nagyon szeretem őket, és ismerem őket régóta. Jó ide járni” - nyilatkozta Góré Gyula Rikárdó.

A program országos jellege lehetővé teszi, hogy a közösség városunkon kívüli szervezetekkel is együttműködjön. Így az egyesület a Szerencs közelében fekvő Prügy községgel vette fel a kapcsolatot. A támogatási időszak végén, amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, egy családi nappal zárnák a projektet. Ezen kívül további fellépéseket is terveznek. Így például a foglalkozásokon résztvevő fiatalok különféle helyi rendezvényeken is megmutatnák tehetségüket. Berki Lajos, az egyesület elnöke pedig a pályázati időszak lezárta után is folytatná a munkát, hiszen a szükséges eszközökön kívül az elhivatottság és a szorgalom is megvan a fiatalokban.


0107_0_t 0107_1_t 0107_2_t 0107_3_t
0107_4_t 0107_5_t 0107_6_t 0107_7_t
0107_8_t
Vissza