Összehangolt munka (képgalériával)2021. március 31. (szerda) 19:00 - Híreknews/10186_0_300.jpgTöbb mint kilencven ózdi munkavállaló tanul be jelenleg a Wellis Magyarország Zrt. dabasi gyáregységében. Jól haladnak, és ugyanez elmondható az ózdi üzem kialakításáról is. Tegnap mi is végigkísértük a termelés egyes fázisait, amelyből így már több helyi kötődésű dolgozó is kiveszi a részét. A vállalat folyamatosan várja a jelentkezőket.

A Wellis cégcsoportot 2003-ban hozta létre egy magyar testvérpár. A vállalat azóta is teljesen hazai tulajdonban van. A kezdetekben szanitereket gyártottak, majd áttértek a jakuzzik forgalmazására. A dabasi gyáregység 2010 óta működik. Két éve kezdték meg a bővítést. Ez a piac és munkatársaik tekintetében is tetten érhető. Nyolcszáz főt foglalkoztatnak jelenleg. Az igények kielégítésére tavaly Ózdon vásároltak egy új telephelyet. Azonban ehhez elengedhetetlen azoknak az ózdi embereknek a szerepe, akik most tanulnak be a cégnél. Jelenleg 91 helyi munkavállaló erősíti a dabasi gyártást. Antal Dénesné egyike azoknak, akik korábban az ABB-nél dolgoztak. Az előkészítőben végzi feladatát, ahol a szívó-nyomó szettek ragasztása történik. Azt mondja, hogy családias környezetben, egy emberközpontú vállalatnál találta magát.

„Minket nagyon jól fogadott a Wellis csapata, ahol én dolgozom, nagyon kedvesek, segítőkészek és mindenben azt nézték, hogy segíteni tudjanak, és meg tudjunk felelni a munkának. Támogattak a tanulásban, beilleszkedésben. Nagyon sok segítséget kaptunk” - emelte ki Antal Dénesné, operátor.

Tréner program működik a cégnél, ez azt jelenti, hogy a dolgozók mellett egészen addig ott van valaki, amíg tökéletesen el nem sajátították az egyes munkafázisok menetét. Mészáros László ma már azt a feladatot végezheti, amit szeretett volna.

„November 23-án az asztalos üzemben kezdtem. Ott töltöttem el több mint két hónapot, vagy hármat. Gépkezelőnek vettek fel a technológiára, be kellett segíteni a részlegen, ott volt emberhiány. Én pedig teljesen pozitívan álltam a feladat elé, és sikerült elsajátítanom a munkafolyamatokat. Ezt követően nyílt lehetőség arra, hogy átkerüljek arra a pozícióra, ahová ténylegesen felvettek. Ez a technológiai részleg. Robotfúrógép-kezelő leszek” - mondta Mészáros László, operátor.

A cél az, hogy az itt képzett munkatársak egyedül is képesek legyenek egy nulláról újjáépített gyárat vezetni és működtetni. Ezt fogalmazta meg Tárai Gábor, a dabasi üzem gyárigazgatója.

„A tapasztalatom az, hogy nagyon sajnálják a saját munkatársaim azokat az ózdiakat, akik visszamennek. Már indul az ózdi gyár két hét múlva. Az én szempontomból Dabason veszítjük el a kollégákat, valóságban a vállalatnak ez egy nagyon nagy előny. Ők Ózdon kezdenek hamarosan. Nagyon pozitív tapasztalatunk van róluk. Felkészült, lelkes, és nagyon tanulni akaró kollégák. Én örülök ennek, hogy így tudunk segíteni egymáson” - hangsúlyozta Tárai Gábor, a Wellis Magyarország Zrt. gyárigazgatója.

Munkavállalóik az alapbéren felül prémiumokat, plusz havi juttatásokat kapnak, persze ezek mértéke függ a minőségtől, mennyiségtől és az egyéni teljesítménytől is. Ingyenes étkeztetés is jár, munkaruhát, sportolási lehetőséget biztosítanak. Ózdon a beköltözés folyamatban van, a gyártósorok is hamarosan elkészülnek. A tervek szerint egy hónapon belül megkezdődhet itt is a termelés. A részletekről holnap az ózdi gyár igazgatóját, Budai Pétert kérdezzük. Az Ózdi Városi Televízió Apropó című magazinjának jövő heti adásában pedig egy hosszabb összeállítást is láthatnak a témával kapcsolatban, amelyből kiderül az is, miért pont Ózd került a nagyvállalat célkeresztjébe.

Az érdeklődők a nyitott pozíciókról tájékozódhatnak a karrier.wellis.hu/allasajanlatok.php oldalon. A munkavállalók jelentkezését az ozdmunka@wellis.hu e-mail címen várják.


0186_0_t 0186_1_t 0186_2_t 0186_3_t
0186_4_t 0186_5_t 0186_6_t 0186_7_t
0186_8_t 0186_9_t 0186_10_t 0186_11_t
0186_12_t 0186_13_t 0186_14_t
Vissza