Első lépcső2021. április 7. (szerda) 19:00 - Híreknews/10200_0_300.jpgElérte a két és fél millió főt a legalább egyszer beoltottak száma hazánkban. A miniszterelnök kedden délután jelentette be, hogy mától életbe lépnek az enyhítések. Az eddig érvényben lévő korlátozások meghosszabbításáról is döntött a kormány, közben pedig a járványügyi adatok továbbra is súlyos képet festenek a hazai helyzetről.

Elérte a két és fél millió főt a legalább egyszer beoltottak száma hazánkban. Ezt a miniszterelnök jelentette be saját közösségi oldalán kedden délután. Orbán Viktor beszélt az enyhítésekről és a járvány elleni harcról is.

„A mai napon fontos mérföldkőhöz érkeztünk, 2,5 millió honfitársunk van beoltva. Egy éve háborús időkre emlékeztető állapotok között, korlátozások, kijárási tilalom és személyes veszteségek mellett éljük az életünket. A vírus háborút indított ellenünk, és az egyetlen, győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina. Egy hónap alatt két és félszeresére növeltük a beoltottak számát. Ezért holnaptól nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások. Járványügyi intézkedések lesznek, kérem önöket, ezeket tartsák be” - mondta Orbán Viktor, miniszterelnök.

Az operatív törzs mai tájékoztatóján szintén az oltási folyamat volt a központi téma. A területi közigazgatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy folyamatban van a pedagógusok immunizálása, de aki még nem tette, továbbra is regisztrálhat.

„Már több mint százezer pedagógus kapta meg eddig az oltást. Kedden újabb több mint százezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kapott sms-ben behívót soron kívül az oltásra” - emelte ki György István, területi közigazgatásért felelős államtitkár.

A két és fél millió beoltott elérésével a védelmi intézkedések is változnak. A kijárási tilalom mától már este tíz órától hajnali ötig lesz érvényben. Az üzletek öt órától este fél tízig tarthatnak nyitva, de tíz négyzetméterenként csak egy főt engedhetnek be. A szolgáltatások kinyithatnak, de a vendéglátóhelyek és a szállodák nem. A további korlátozásokat ellenben meghosszabbította a kormány.

„Az új rendelkezéseken kívül változatlan formában hatályban maradnak a maszkviselési szabályok, a vendéglátóüzletekre, szabadidős létesítményekre, szolgáltatási helyekre, szálláshelyekre, felsőoktatási intézményekre és a rendezvénytartásra vonatkozó védelmi intézkedések. Azok hatályát a kormány a mai nappal meghosszabbítja” - hangsúlyozta Kiss Róbert, az Operatív Törzs Ügyeleti Központjának vezetőhelyettese.

Az elmúlt huszonnégy órában 1933 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést. Több mint 252 ezer aktív esetről lehet tudni, kórházban mintegy 12 ezren fekszenek, lélegeztetésre 1407 beteg szorul. Az elhunytak száma újabb tragikus csúcsot döntött, egy nap leforgása alatt 311-en haltak meg.

„Egy sokkal fertőzőképesebb variánsról, mint az úgynevezett vad vírus volt a pandémia kezdetén. Lassan mondhatjuk, hogy több mint egy évvel ezelőtt. Nemcsak a fertőzőképessége magasabb, hanem a betegség lezajlásának a súlyossága is sokkal erőteljesebb. Látjuk azt, hogy fiatalok is nagyon rövid időn belül a fertőződést követően kórházi kezelésre szorulnak” - fogalmazott dr. Müller Cecília, országos tisztifőorvos.

A 2 millió 537 ezer beoltottnak egyelőre kevesebb mint a fele, mintegy 1 millió 6 ezer fő kapta meg a második adag vakcinát. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu oldalon, az oltási folyamat a beérkező oltóanyagok függvényében halad. A tisztifőorvos hozzátette: az AstraZenecával kapcsolatos kételyek miatt újabb vizsgálatok folynak, és hamarosan döntés születik a további használatáról.

Vissza