Ahol járnak (képgalériával)2021. július 23. (péntek) 19:00 - Városnews/10524_0_300.jpgTöbb belterületi útszakasz is megújul Ózdon a következő hónapokban. Erre a célra idén 135 millió forintot biztosít az önkormányzat. Az összegből szinte a város minden részén tudnak aszfaltozni majd. Olyan szakaszokat is helyreállítanak, amelyek még sosem voltak borítva ilyen réteggel. A területi képviselők a legrosszabb állapotú részekről készítettek listát.

A tegnapi testületi első pontjában az önkormányzati közúthálózat fejlesztéséről szóló javaslatról tárgyaltak a képviselők. Már a tanácskozást megelőző bizottsági ülésen is felvetődött a téma. Városunk vezetői elfogadták az erről szóló előterjesztést, vagyis a következő hónapokban legalább húsz útszakaszt érintve végeznek majd teljes aszfaltozást 135 millió forintból. A költségvetés stabilizálása, a vártnál kisebb gazdasági visszaesés, és az ALTEO Nyrt-vel kötött előnyös támogatási szerződésnek köszönhetően sikerült kigazdálkodni az összeget.

„Városunkban rengeteg olyan út van, ami még vagy nem is látott aszfaltot, vagy hogyha látott, akkor már nagyon régen és csak nyomokban tartalmaz azt, így nagyon fontosnak tartom azt, hogy lehetőségünkhöz mérten folyamatosan fejlesszük a város úthálózatát. Az elmúlt időszakban mindig jött valamilyen csapás, ami miatt ezt nem tudtuk megtenni. Ebben az évben, így az év derekára rendeződött a költségvetésünk” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Az elmúlt időszakban a területi képviselők az Ózdi Városüzemeltető Intézmény szakembereivel közösen valamennyi felújításra váró útszakaszt bejártak. Kiderült, hogy számos olyan rész is van, ahol a csatornaberuházás után elvégzett munka hagyott kívánni valót maga után, és ebből a keretösszegből kénytelenek megoldani a problémát. Ilyen például Cipóban a Hajnóczy József út, de hasonló a helyzet Táblában az Áchim András utcában is. Itt a Szövetkezeti út egy része is megújul. Ezeket mintegy három, három és fél méter szélességben és négy-ötszáz méter hosszban rendezik majd.

„Azt is tudjuk nagyon jól, hogy az útnak nemcsak az aszfaltozása kerül pénzbe, hanem az aknáknak a kiemelése, az út szélének leszórása, vagyis a padkarendezés. Ez mind költséggel jár. Tehát azért tudunk inkább kevesebbe gondolkodni, mert készre szeretnénk csinálni. Pontosan azok az utak érintettek, ahol már elvégezték a csatornázást, illetve nagyon rossz az út. Tudjuk nagyon jól, hogy Táblában is vannak ettől sokkal rosszabb utak” - nyilatkozta Csutor László, területi képviselő.

Ilyen például a Sziklás tető, de a Földes Ferenc, Szőlőkalja és Sümeg út is szóba került. Néhányat ezek közül be is jártunk. Ezeken a területeken főként esőzéskor van gond. A Roób pihenő és kilátóhely környékén található Zsélyi Aladár utca burkolatát is kijavítják. Szentsimonban a Krúdy Gyulát és a Liget utcát érintik majd. Utóbbit pár éve már elkezdték, most azonban be is fejezik.

„Szerencsés helyzetben vagyok idézőjelben, mert a Baranyai utat és a Zalai utat sikerült megjavíttatni most tavasszal, és úgy gondoltam, hogy itt van olyan út, amire nagyon ráférne az aszfaltozás. Az igazság az, hogy csak aszfaltozásra lehet ezt a pénzt úgymond elkölteni. Az ÓVI szakembereivel kint voltunk, több területet bejártunk, és úgy döntöttek, hogy itt a Liget útnak a végét fogják leaszfaltozni” - fogalmazott Kellóné Mezőtúri Márta, területi képviselő.

Az útfelújítások még idén megvalósulnak. A közbeszerzési eljárás folyamatban van. A kivitelezést idén novemberig kell befejezni a város minden pontján. Összesen 5 km hosszú és 17 351 m2 területű új aszfalt felületű útja lesz Ózdnak. Néhol két ütemben zajlik majd a beruházás. Mintegy egymilliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy minden szakaszt rendezzenek a városban, azonban az ilyen jellegű feladatokra pályázati forrás nem áll rendelkezésre. A városvezetők abban bíznak, hogy a következő években lehetőség nyílik tovább folytatni a munkát.


0524_0_t 0524_1_t 0524_2_t 0524_3_t
0524_4_t 0524_5_t 0524_6_t 0524_7_t
0524_8_t 0524_9_t 0524_10_t 0524_11_t
0524_12_t
Vissza