Adomány2011. december 27. (kedd) 08:00news/274_0_300.jpgTehetséges ózdi diákokat ajándékozott meg az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Borsodi Legátusa.

Az országosan már hagyományosnak számító karácsony előtti programon, a Vasvár Úti Általános Iskola három tanulója vehetett át jutalmat, a sportban és a tanulásban elért kiemelkedő eredményeiért.

 

Karácsonyi műsorral is színesítették az ajándékozási ceremóniát a Vasvár Úti Általános diákjai. Az összejövetel apropója az volt, hogy elismerjék és jutalmazzák az iskola kimagasló teljesítményt nyújtó nyolcadik osztályos diákjait. Évek óta hagyomány, hogy december utolsó napjaiban, az ország számos területén ajándékokat osztanak a Borlovagok. Ebben az évben a legnagyobb ózdi általános iskola 3 diákjára, Dudás Alexandrára, Sós Szilviára és Sipos Bettinára is gondoltak.
 
A diákok elismerése mellett, kiemelték a szülők fontos szerepét is. Őket, Borlovagokhoz méltóan, egy-egy üveg borral köszöntötték.
 
A borlovagok fontosnak tartják a tehetséges gyerekek támogatását, és azt, hogy elősegítsék, hogy a tanulók a tehetségükhöz mérten a legtöbbet hozzák ki magukból. Ahogy fogalmaznak, ők a jövő letéteményesei, így nem lehet kérdés, hogy az őket segítő célok mellé odaálljanak. Ennek haszna az egész közösségre kihatással lehet.
 
Vincze Tamás, az ózdi szervezet vezetője is azt mondja, hogy a borlovagrend egy erkölcsi értékrendet képvisel, ezért kötelességüknek érzik, hogy helyi szinten is támogassák a tehetséges diákokat.
                                                                   
Az ünnepség végén egyetlen pohár sem maradt üresen. A felnőttek bort, a gyerekek gyümölcslevet kaptak, hogy a rendezvény végén, természetesen a borlovagok hagyományai szerint együtt koccintsanak.
Vissza