Ifjúsági találkozó2014. november 24. (hétfő) 13:19 - Híreknews/2754_0_300.jpgVárosunkban tartották meg a Háló-programban részt vevő katolikus fiatalok találkozóját. A rendezvényre többek közt Erdélyből, a Délvidékről, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek vendégek. A programban az előadások mellett kiscsoportos beszélgetések is szerepeltek, amelyeknek komoly közösség-összetartó erejük is van.

A Kárpát-medence szinte minden területéről érkeztek fiatalok a Háló-program katolikus ifjúsági találkozójára. A résztvevők többsége a korábbi táborokról, találkozókról már ismerte egymást, éppen ezért várták a rendezvényt. A közelmúltban ugyanis összetartó közösséggé kovácsolódtak.

„A csapat magja nagyjából ismeri egymást. Nagyon sok olyan ember van itt, akire lehet számítani, ha valamilyen feladat felmerül” - fogalmazott Orosz Sára, szervező.

A fiatalok közt többen is voltak olyanok, akik szüleik hatására csatlakoztak a Háló-programhoz. Bár kezdetben nehezen szánták rá magukat a táborokon való részvételre, később mégis jó döntésként értékelték azt.

„Sok új embert ismertem meg. Van akivel most másodszor találkozok, mégis barátként fogadjuk egymást. Nincs újraismerkedés, nagyon jó kis társaság, nagyon jól működik” - nyilatkozta Bayer Balázs, szervező.

A fiatalok elmesélték egymásnak, hogyan kerültek kapcsolatba a Hálóval, majd többek közt egy bazilita szerzetes előadását is meghallgatták. Ezt követően nagyobb fórumbeszélgetéseken és kiscsoportos foglalkozásokon is részt vettek. Ezek a programok tovább erősítették a közösséget, és gondolatébresztőként is szolgáltak.

„A mai délután egy kis játék, fórumbeszélgetés, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy vonzó legyen ilyen közösségbe járni a fiataloknak. Úgy gondoljuk, hogy ennek nagyon fontos szerepe van abban, hogy a mai fiatalok akarjanak jó irányba tartani” - mondta Pázmán Lehel, szervező.

A kétnapos programon mintegy hatvan fiatal vett részt, akik többek közt a Felvidéket, Erdélyt, Délvidéket és Kárpátalját is képviselték. A vendégek a vasárnapi hazautat megelőzően egy rövid városnézésen is részt vettek.

Vissza