Névadó ünnepség2012. május 30. (szerda) 08:00 - Aktuálisnews/416_0_300.jpgMizerák István nevét viseli a jövőben az Olvasó egykori Kulcspontja. A helyi fotóművészről elnevezett termet ünnepélyes keretek között adták át a nagyközönségnek. A névadó ceremónia egy kiállítás is volt egyben, melyen a művész lányai is részt vettek.

A Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke történelminek nevezte, hogy egy fotós nevét viselheti egy kulturális központ terme. 

Fürjes Pál és Mizerák Zsuzsanna vágta át a szalagot a lezárt terem előtt. A nagyközönség most láthatta először a helyi fotóművész képeinek végső helyet adó tárlatot. Kilencévesen egyik ezüstláncát cserélte fényképezőgépre. Így kezdődött a később az MTI tudósítójaként ismertté vált Mizerák István fotózás iránti szerelme. A szakmát önállóan tanulta meg, képeit saját maga hívta elő, és nagyította ki. Neki állít emléket ez a terem.

- A fotográfia jelen van mindig a városban, de hogy ebben a teremben folyamatosan adózhatunk e művészet iránti tisztelgéssel, azt hiszem, hogy ez nem mindennapos. Örül a lelkünk mindenképpen-    mondta Pappné Szalka Magdolna, az ÓMI igazgatója. 
A művész hagyatékát a lányai kezelik. Ők állították össze azt a tárlatot is, melyet egy éve, a Magyar Nemzeti Múzeumban állítottak ki. Zsuzsanna és Gabriella Ózdra is eljött. Azt mondják, óriási megtiszteltetés, hogy termet neveztek el édesapjukról.

- Nagyon jó látni, hogy Ózdon élve- hiszen egész életét itt élte le- nagyon szeretett utazni, nagyon nyitott volt mindenre, több nyelven beszélt, mégis a városnak és ennek a közegnek szentelte az életét. Látni, hogy itt is létre lehet hozni olyat, ami megállja a helyét a városon kívül is- jelentette ki Mizerák Zsuzsanna, kurátor.
A rendezvény vendége volt Szamódi Zsolt Olaf, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke. Véleménye szerint óriási jelentőséggel bír az, hogy egy kisvárosban egy fotós nevét viselheti egy művelődési ház terme:

- Történelmi, mert a fotográfia eleve a kultúrában és a művészeti ágakban indokolatlanul hátrányos helyzetben van, de úgy érzem, hogy most olyan előretörési helyzetben van Európa szerte, hogy ez elől Magyarország sem térhet ki.

A kiállítás egy szorosabb együttműködés kezdete is lehet, Mizerák István lányaival. A művész gyermekei az idén tavasszal Sajóvárkonyon elindult, a fotós emlékére kiírt pályázatot szeretnék országos szintre emelni.

mizi-webx

D7K_9159

D7K_9169

D7K_9175

D7K_9187

D7K_9185

D7K_9212

D7K_9180

D7K_9206

Vissza