Színes fesztiválhét2017. április 12. (szerda) 19:00 - Városnews/5558_0_300.jpgTavaly rendezték meg először, idén pedig folytatódik a kezdeményezés, májusban ismét lesz Hétvölgy Fesztivál. Ezúttal nem egyetlen hétvégére koncentrálnak a szervezők, hanem jóval több napos programsorozatban gondolkodnak. Május 19-28. között tematikus lebontásban számtalan rendezvény várja majd a helyszínekre kilátogatókat.

Elmondható, hogy a sokéves hagyománnyal bíró városi napok mára fesztivállá nőtték ki magukat. Tavaly az Ifjúsági Park adott helyet a programkavalkádnak, most viszont a „Gyár sétány” és környéke lesz az események központi helyszíne. A szervezők arra törekedtek, hogy a helyi értékeket szem előtt tartva, azok kiaknázásával, ám megújult tartalommal töltsék meg II. Hétvölgy Fesztivált. A legtöbb program szabadtéren, a Gyártörténeti Emlékparkban zajlik majd.

„Sokkal nagyobb repertoárral fognak találkozni majd az ide kilátogatók, hiszen a korábbi két napost, immár egy kilenc napos, kibővült rendezvényhét váltja fel. Az extrém sport kedvelőitől a jazz rajongókon át, a könnyű zene élvezőin keresztül, kézműves foglalkozásokkal és különböző családi programokkal fogjuk várni az érdeklődőket. A kultúra természetesen előtérbe fog majd kerülni” - mondta Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Sok programelemnek lesz helyszíne az Olvasó, valamint az Ózdi Muzeális Gyűjtemény is. Cél volt, hogy egymás követően, és egymásra épülően jelennek meg azok a korábban önálló rendezvények, amelyeknek már hagyománya van a városban. Ezek adják a fesztivál tematikáját, így kap külön napot az örökségvédelem, a sport, a tudomány, a reformáció, a kapcsolatok, a zene és beépül a programok sorába a gyereknap is. Összfesztiváli szinten ezúttal is a legfontosabb a helyi értékek megmutatása.

„Számtalan hazai pályás ózdi partnerünk van, természetesen elsődlegesen az ózdiakat várjuk, de mindenkit arra kérünk, hogy hívják a barátaikat, családtagjaikat, akik elszármaztak már innen Ózdról, hogy minél többen látogassanak majd el, és lássák Ózdnak ezt az arcát” - fogalmazott Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója.

Idén is bemutathatják portékáikat a helyi termelők és kézművesek, vásárral egybekötött kiállításon lesz lehetőségük minderre. Részvételi szándékukat már most is jelezhetik az Olvasóban. Az ünnepi képviselő-testületi ülés is része lesz az eseménysorozatnak, és testvérvárosi delegációk is érkeznek Ózdra ebből az alakomból. A szervezők nagyon számítanak a korábbi extrém sportnap vagy éppen a jazz parádé célközönségére, akik ugyanúgy megtalálják maguknak a kedvükre valót, csak koncentráltabb, kiegészített formában. A színes programokkal nemcsak az itt élőket szeretnék megszólítani, szeretnék ha földrajzilag szélesebb körben is érdeklődést keltene a szerveződő fesztivál.

Vissza