Szezonnyitó nap2017. április 19. (szerda) 19:00 - Városnews/5570_0_300.jpgTavaszváró programra várják az ózdiakat április 21-én, pénteken az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark munkatársai.

A Szezonnyitó nap délelőttjén a gyerekeké lesz a főszerep. A legkisebbek kipróbálhatják a parkban kialakított vizes játszóteret és a hengerjátékot is, emellett pedig megismerkedhetnek a korongozás szépségeivel. Rossz idő esetén bent, az agyagozás mellett számos más programon is részt vehetnek majd a fiatalok, ahol a foglalkozásokat szakavatott múzeumpedagógus irányítja majd. Itt még nem ér véget a rendezvények sora, hiszen a szervezők délutánra is készültek érdekességgel.

„Hagyományteremtő jelleggel szeretnénk a múzeumban zenei rendezvényeket is szervezni. Múzeum & Music néven fog ez futni. Egy rendezvényünk már volt, és a második most lesz pénteken 17 órától. Szeretettel várunk mindenkit, a Kissikátori Vargányák Citerazenekar és a Kissikátor Harmonika-és Népdalkör fogja tiszteletét tenni az intézményünkben” - mondta Oláh Zsolt, megbízott intézményvezető.

Vissza