Irány a sereg! (képgalériával)2017. augusztus 4. (péntek) 19:00 - Városnews/5956_0_300.jpgA Járási Hivatal Okmányirodai Osztályán folyamatosan várják, azoknak az ózdiaknak a érdeklődését, akik jövőjüket a katonaság kötelékében képzelik el. A Magyar Honvédség átalakítja, és megújítja önkéntes tartalékos rendszerét, amelynek egyik elemeként a helyi közösségekre építve hoz létre egy új szolgálati formát. Emellett hivatásos és szerződéses beosztásokra is van mód jelentkezni.

A Magyar Honvédség átalakítja, és megújítja önkéntes tartalékos rendszerét. Az új szolgálati forma lehetőséget biztosít azoknak is, akik eddig vonakodtak attól, hogy a lakóhelyüktől hosszabb időt távol töltsenek például egy kiképzés kapcsán. Akik vállalják a honvédség által támasztott feltételeket, azok területvédelmi tartalékos katonaként a saját járásukban erősíthetik Magyarország védelmét.

„Fontos kiemelni ezt az új szolgálati formát, hiszen itt egészen mások a juttatások a Magyar Honvédségben, hiszen ezek az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák a szerződéskötést követően a honvédelmi illetményalapnak a 75 százalékát már meg is kapják szerződési díjként, ez bruttó 31.215 forintot jelent, és minden letelt szolgálati év után rendelkezésre állási díjban részesülnek, ez minden évben egyszeri alkalommal 127.500,-Ft, amit természetesen a minimálbérhez igazított a Magyar Honvédség” - mondta Szombati Emese, a Magyar Honvédség Felkészítő és Kiképzőparancsnokságának részlegvezetője.

Tavasztól már városunkban is van mód katonai szolgálatra jelentkezni. A Városház tér 1. szám alatt a Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai osztályán van lehetőség kitölteni az erre vonatkozó regisztrációs adatlapot.
 
„A nyomtatvány kitöltésében a munkatársaim hétfői napokon 07:00-17:00 óráig, keddtől péntekig pedig 08:00-18:00 óráig nyújtanak segítséget. Amennyiben a szolgálattal, illetve a jelentkezés menetével kapcsolatban segítségre van szüksége az ügyfélnek, úgy a katonai igazgatási és érdekvédelmi irodánál kérhet segítséget, ehhez kollégáim megadják a megfelelő tájékoztatást” - nyilatkozta dr. Bögös Éva, a Kormányablak és Okmányirodai Osztály osztályvezetője.

A toborzás folyamatos, hiszen az utánpótlás biztosítása állandó feladat. A Honvédség jelenlegi célja egy új szervezett önkéntes területi tartalékos rendszer kiépítése, amely eredményeként megyénkben is kiképzett katonai erő fog rendelkezésre állni, legyen szó honvédelmi, vagy katasztrófavédelmi helyzetekről. A tartalékos rendszer mellett hivatásos és szerződéses beosztásokra is van mód jelentkezni. A szolgálatra minden nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, legalább nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkező, büntetlen előéletű és cselekvőképes magyar állampolgár, a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig jelentkezhet. A későbbi szakmai előrelépés lehetőségéről, valamint a felvételi követelményekről az érdeklődők további részletes tájékoztatást kaphatnak a www.iranyasereg.hu weboldalon.


956_0_t 956_1_t 956_2_t 956_3_t
956_4_t 956_5_t 956_6_t 956_7_t
956_8_t

 

 

Vissza