Új házi gyermekorvos2017. augusztus 8. (kedd) 19:00 - Egészségnews/5965_0_300.jpgÚj háziorvos látja el a teendőket a 9. számú gyermekorvosi körzetben, amelyhez Hódoscsépány és Somsály is tartozik. A Csépányi út 129. szám alatti rendelőben augusztus 1-től dr. Varga Péter várja kis betegeit.

A szakember hosszabb távra tervez, célja, hogy tartósan be legyen töltve a praxis, ugyanis itt éveken át nem ez volt jellemző. Ózdon jelenleg hét házi gyermekorvos dolgozik saját körzettel, két körzetben pedig helyettesítéssel oldják meg az orvoshiányt. Nemrégiben olyan időszak is volt, hogy a szabadságoltatások és közbejövő betegségek miatt az egyik doktornő egyszerre négy körzetben látta el a házi gyermekorvosi feladatokat. Dr. Varga Péter arra törekszik, hogy betegei szakszerű ellátásával a hozzá tartozó területen a jelenlegihez képest nagyobb fős pacientúrát alakítson ki.

„Van 16 éves gyakorlatom, mint házi gyermekorvos, dolgoztam Szlovákiában, Csehországban és amikor idejöttem 2006-ban, akkor nem volt még szabad házi gyermekorvosi körzet, ezért az ózdi kórház gyermekosztályán kezdtem el dolgozni. Most, amikor már válságos lett a helyzet, hogy kevés az itteni házi gyermekorvos, akkor elhatároztam, hogy kijövök körzetre. Segíteni szeretnék, minél többet és hasznosat tenni, és meg teszek minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy ez a helyzet javuljon” - mondta dr. Varga Péter, házi gyermekorvos.

Vissza