Közösségi nap (képgalériával)2017. szeptember 11. (hétfő) 19:00 - Egyháznews/6073_0_300.jpgTelepülés szépítő közösségi napot rendeztek a Katolikus Karitász tagjai Ózdon. Az egri főegyházmegye megpályázott egy lehetőséget, amelynek a célja a társadalmi szerepvállalás erősítése és a helyi közösségek fejlesztése. A munkafolyamatok a katolikus intézményeknél, illetve a mellettük lévő plébániák körül zajlottak. A rendezvényen több diák és egyházközségi tag is részt vett.

Szombaton már kora délelőtt elkezdődtek a település szépítő munkálatok. A karitász tagjai a Római Katolikus Plébánia mellett lévő füves udvar körül tereprendezést folytattak, és előkészítették a kerítést alkotó betonoszlopok helyét. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola diákjai és igazgatója is részt vett a programon.

„Fenntartónk, az egri főegyházmegye megpályázott egy olyan EFOP-os pályázati lehetőséget, amelynek a célja a társadalmi szerepvállalás erősítése a katolikus intézmények, illetve a mellette fekvő plébániák körül. Ez egy három éves időtartamú pályázat lesz, közel 25 millió forintos költségvetéssel. Ennek az egyik eseménye ez az úgynevezett település szépítő közösségi nap” - mondta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola igazgatója.

A római katolikus templomban is szorgosan takarítottak az önkéntesek, készülve a közelgő búcsúra is. Letörölték a port a szobrokról, a fiatalok sepregettek, illetve az idősebb községi tagok gondosan letisztították a padokat és az ülő szivacsokat. Ezzel egy időben a sajóvárkonyi templom udvarán is aktívan tevékenykedtek a diákok, rózsabokrokat és fákat metszettek meg. Mischinger Ferenc plébános a kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta ki.

„A Krisztus kapcsolata, Isten és az emberek között, az egyház is próbál közvetíteni, kapcsolatot teremteni az Isten és az emberek között, és most ez a projekt, ez a munka, ami a plébánián folyik, ez is kapcsolat teremtő program. A tanárok, a diákok, az egyház községi tagok együtt elkezdtek dolgozni” - fogalmazott Mischinger Ferenc, plébános.

Az intézmény pedagógusai, tanulói, illetve a szülők is a település szépítésére szánták a hétvégét. Az idősebb egyház községi tagok bográcsgulyás főzéssel kedveskedtek a résztvevőknek. A szervezők szeretnék ezt a rendezvényt a jövőben is folytatni, és remélik még több szorgos kéz csatlakozik majd a munkájukhoz.


073_0_t 073_1_t 073_2_t 073_3_t
073_4_t 073_5_t 073_6_t 073_7_t
073_8_t 073_9_t 073_10_t 073_11_t
073_12_t 073_13_t 073_14_t 073_15_t
073_16_t 073_17_t
Vissza