Borsodszentgyörgy képekben (képgalériával)2017. október 11. (szerda) 19:00 - Kultúranews/6173_0_300.jpgAz Ózdi Képzőművészeti Egyesület alkotóinak munkájából nyílt kiállítás az Olvasó Kisgalériájában. Idén 14. alkalommal szervezték meg az Ózdi Örökségvédő Festőtábort, ahol a téma Borsodszentgyörgy természeti és épített értékeinek megörökítése volt. A kiállítás anyagát az ott készült alkotásokból válogatták össze.

A festészet néma költészet. Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület alkotóinak munkájából nyílt kiállítás az Olvasó Kisgalériájában. Számos művész csatlakozott az alkotóközösséghez, és minden évben más témát választanak maguknak. Jártak már Velence telepen, Gömörszőlősön és az Arlói-tónál is. Idén Borsodszentgyörgyre esett a választás. A kiállítás megnyitójára érkezők a zeneiskola pedagógusainak és egyik növendékének dallamos produkcióját hallgathatták meg. A képzőművészeti tárlatot Holló Barna, a Nagyváradi Egyetem Vizuális Művészetek Tanszékének adjunktusa nyitotta meg. Egy héten át ő volt a művésztanára a nyári festőtábornak, így részese volt az alkotófolyamatnak. Szavaiban kitért a képek mögött húzódó dallamosságra is.

A táborban a mindennapi munka mellett szoros barátságok szövődtek, és már évek óta egy jól összeszokott művészi közösséget alkotnak, melynek ereje átsugárzik a művekre is. A képekben visszatükröződnek az alkotók érzései, gondolatai. Amikor megszületik egy festmény, majd kiállításra kerül, akkor teljesedik ki igazán.

„Az alkotás kikapcsol, és szerintem valamilyen pluszt is ad mindenkinek. Aki belefog az biztos, hogy nem bánja meg. Persze ehhez kell valamilyen adottság, vagy tehetség, de sok mindent meg lehet tanulni. Szerintem a lényeg ebben az egészben az önkifejezés, hogy milyen plusz dolgot lehet kihozni bizonyos dolgokból. Ami nekem is jelent valamit, illetve másoknak is tetszik, és mindig jó a pozitív visszajelzés, hogy másoknak is ad valamilyen élményt” - fogalmazott Balogh Ildikó, alkotó.

A kiállítás a „Borsodszentgyörgy képekben” címet viseli, hiszen az alkotások ezen a településen készültek, az ottani táj részleteit örökítve meg. Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület vezetője, Turiné Orosz Margit szerint ez a tárlat a kitartó és alázatos munka eredménye. Az elnök játékos folyamatként és próbálkozásként tekint vissza a hosszú alkotó éveire. Az utóbbi időben modernebb stílusban igyekszik alkotni.

„Jelenleg az absztrakt stílus felé kacsingatok, de úgy az absztrakt, hogy még a benne lévő valóság felismerhető legyen” - mondta Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke.

A tárlaton hozzávetőleg harminc képet csodálhatnak meg az érdeklődők. A művek többsége tájkép, de absztrakt stílusábrázolással megalkotott látképek és grafikák is találhatók közöttük. A tárlat november 10-ig tekinthető meg az Olvasó Kisgalériájában.


173_0_t 173_1_t 173_2_t 173_3_t
173_4_t 173_5_t 173_6_t 173_7_t
173_8_t 173_9_t 173_10_t 173_11_t
173_12_t
Vissza