Tisztes helytállás (képgalériával)2017. október 11. (szerda) 19:00 - Sportnews/6174_0_300.jpgNehéz ellenfelet kapott a Magyar Kupa II. fordulójában az ÓAM-Ózdi KC. Az ózdiak az NBI-ben szereplő Eger SBS Eszterházy csapatát látták vendégül tegnap este, a Marosi István Városi Sportcsarnokban. Az első félidőben még a hazaiak álltak jobban, ám a második játékrészben feljavult a vendégek játéka. A végeredmény ÓAM-Ózdi KC – Eger SBS Eszterházy 22-27.

Nagy volt az érdeklődés tegnap este a Marosi István Városi Sportcsarnokban, hisz nem minden nap lehet élőben megtekinteni Ózdon egy NBI-es csapat mérkőzését. Az első játékrészben bizonytalanok voltak az egriek, és ezt ki is tudták használni a hazaiak. Számos szép támadást sikerült végigvinni. Ennek is köszönhető, hogy az első félidő végén még a hazaiak vezettek 13-12-re.

A második játékrészben feljavult az egriek játéka. Függetlenül attól, hogy csapatunk végig tartotta magát, szép lassan megmutatkozott a két csapat között tapasztalható különbség. Szakál György minden játékosának lehetőséget adott, hisz a fiataloknak is nagyszerű élmény egy ilyen jó ellenfél ellen pályára lépni.

„Alapjában véve a teljesítménnyel meg voltam elégedve. Egy NBI-es ellenféllel szemben azt gondolom, hogy olyan 35 percen keresztül méltó ellenfelek tudtunk lenni, és meg tudtuk valósítani mind támadásban, mind pedig védekezésben, amit szerettünk volna” - értékelt Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője.

Az Eger SBS Eszterházy csapata nagyon komolyan veszi a kupasorozatokat. Az előző idényben megnyerték a Ligakupát, és ebben az évben is szeretnének hasonló jó eredményeket elérni. Teljes kerettel érkeztek az összecsapásra, és edzőjük senkit sem akart pihentetni.

„Tipikus hétköznapi kupamérkőzés volt. Kicsit nehezen indult, nehezen melegedtek be a csapatok. Úgy gondolom az Ózd is egy nagyon színvonalas játékot mutatott. Mi az első félidőben nem tudtuk teljesen még önmagunkat adni. Annak örülök, hogy a második játékrészben egy olyan 15 perces védekezést mutatott be a csapat, ami önmagához és az első osztályú szinthez méltó. Ez meghozta utána a különbséget” - mondta Tóth Edmond, az Eger SBS Eszterházy vezetőedzője.

Nehéz meccsek állnak az ózdiak mögött. A bajnokságban és a kupában elszenvedett vereség után hétvégén a Törökszentmiklós ellen javíthat a csapat. Ezúttal nem a Marosi István Városi Sportcsarnokban, hanem Putnokon tartják meg az összecsapást. Azoknak a szurkolóknak akik elkísérik a csapatot a mérkőzésre a belépés ingyenes.


174_0_t 174_1_t 174_2_t 174_3_t
174_4_t 174_5_t 174_6_t 174_7_t
174_8_t 174_9_t 174_10_t
Vissza