Elismerést kapott (képgalériával)2017. október 13. (péntek) 19:00 - Városnews/6184_0_300.jpgRási Zorka kapott elismerést tegnap délután Farkas Péter Barnabás alpolgármestertől. A kitűnő énekhangjáról városszerte ismert énekes lány kiemelkedő kulturális teljesítményéért érdemelte ki a kitüntetést, amely igencsak meglepte őt. Édesanyjával ünnepélyes keretek között vette át az oklevelet.

Városunkban rengeteg kitűnő művész él, akik között igencsak fiatalok is akadnak. Rási Zorka is közéjük tartozik, aki az ÓMI Zenés Színház Első X. jubileumi gáláján is énekelt, tegnap pedig a Polgármesteri Hivatalba várták, hogy kitüntetésben részesüljön. A maga által alapított díjat Farkas Péter Barnabás alpolgármester adta át, aki szerint a tehetséggondozás, és annak felismerése, valamint támogatása elengedhetetlen az érvényesüléshez.

„Véleményem szerint nagyon sok tehetség van városunkban is, városunk környékén is. A legfontosabb viszont, hogy ezt a tehetséget ki tudják élni, az ismertség. Ahhoz, hogy valaki ismertté váljon, mindenféle lehetőséget meg kell arra ragadni, hogy ismertté tegyük az illetőt, hiszen hiába tehetséges valaki, hogyha a környezete nem tudja ezt felismerni, vagy nem eléggé tudja felismerni, akkor nagyon nehezen tud érvényesülni. Ezért fontos számomra az általam alapított díjnak az átadása” - fogalmazott Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Az elismerés nem kor-, hanem tehetségfüggő, városunk több lakója is megkapta már a díjat, amelyet a kulturális életben tevékenyen részt vevőknek nyújt át az alpolgármester. Zorka nagyon meglepődött, és nem is számított rá, hogy ilyen fiatalon, 13 éves korában kezet rázhat vele. De életkorából adódóan nemcsak a színpadon, hanem az iskolában is helyt kell állnia.

„Iskolában most nagyon sokat tanulunk, mivel hetedik osztályos vagyok. Most nehéz is, mert már itt vannak a nagyobb darabok, például a Mágnás Miska, meg október 23-a, és sokat kell tanulnom, úgyhogy nehéz beosztani az időmet” - nyilatkozta Rási Zorka Panna.

Az oklevél átnyújtása után a résztvevők beszélgetésbe elegyedtek. Szó esett sportolásról, hiszen az állóképesség fenntartása és erősítése nagyon fontos ebben a korban, valamint a további tervekről is. Zorka szíve szerint egész életében énekelne, a zenélés, dalolás kikapcsolja és megnyugtatja. Célja, hogy az Operettszínházba kerüljön, szülei pedig mindenben támogatják, szerintük a kitartás a legfontosabb.


184_0_t 184_1_t 184_2_t 184_3_t
184_4_t 184_5_t 184_6_t 184_7_t
184_8_t 184_9_t 184_10_t 184_11_t
184_12_t 184_13_t 184_14_t
Vissza