Ösztönző elismerés (képgalériával)2017. október 13. (péntek) 19:00 - Városnews/6186_0_300.jpgOklevéllel ismerte el városunk polgármestere a helyi középiskolák kiváló tanulóit. Több mint hatvan diák vehette át a jó tanulók eredményeit díjazó tanúsítványt. A tanulmányt elősegítő támogatásra ózdi középiskolások pályázhattak, akiknek havonta folyósítják az ösztöndíjnak megfelelő összeget. Ezzel a törekvéssel elsősorban a tanulásra szeretnék ösztönözni a helyi fiatalokat.

Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tavaly év elején hozta meg azt a rendeletet, amelynek értelmében a jó tanulókat havi rendszerességgel jutalmazzák. A tanulmányt elősegítő támogatást ózdi lakcímmel rendelkező, és kilencedik évfolyam feletti diákok kaphatják, ha megfelelnek a pályázatban előírtaknak. Tanulmányi átlagtól függően minél eredményesebben zárta az előző tanévet a középiskolás, annál magasabb ösztöndíjra tehetett szert. Az elősegítő támogatást igazoló okleveleket ma osztotta ki Janiczak Dávid polgármester a helyi középiskolákban. A polgármester a József Attila Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumban kezdte a délelőttöt. Az intézményben Tuza Ottó igazgatóval együtt adta át az emléklapokat, amelyek névre szólóan tanúsítják a tanulmányt elősegítő támogatás elnyerését. A gimnáziumban összesen 31 tanuló vehette át az elismerést. A diákok motiváló erőként tekintenek erre a lehetőségre.

„Szerintem lehetőséget ad. Sokan azért mennek el, mert azt hiszik, hogy több lehetőségük van máshol, de szerintem aki akar, az itt is tud tanulni. Ennek köszönhetően talán többen is itt maradnak majd helyben” - nyilatkozta Dobi Laura Janka, a József Attila Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium tanulója.

A következő állomás a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium volt. Ebben az iskolában is több tanuló élt a pályázati lehetősséggel, összesen 35 gyerek vehette át a város vezetőjétől és dr. Benkőné Fehér Éva igazgatótól az okleveleket. Idén a tavalyi képest kétszer annyi fiatal élt ezzel a lehetőséggel, és ez azt mutatja, hogy a diákok nemcsak tudják a tananyagot, hanem ötösre vizsgáztak szorgalomból és kitartásból is.

„Nagyon fontos abból a szempontból, hogy arra ösztönzi a diákokat, hogy jól tanuljanak, ez pedig később a felsőoktatásban még nagy hasznukra lehet. Könnyebben tudnak felvételt nyerni, ha nagyobb pontszámot érnek el a felvételi során. Meg van ennek az eredménye, hiszen évről-évre több tanuló jogosult erre az ösztöndíjra” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

Az iskola vezetősége és Szőke Gábor iskolalelkész körbevezették városunk polgármesterét az oktatási intézményben, és megmutatták milyen közösségi termük van kialakulóban a hittanórák számára. A fiatalok szemében pozitívum, hogy városa támogatja a továbbtanulásukat. Sok tanuló számára a pénzbeli juttatás kiegészíti a családi kasszát, és nem kell mellette plusz órákat vállalni valamilyen alkalmi munkalehetőséggel.

„Úgy érzem nem hiába készülünk fel nap mint nap a következő dolgozatokra, ennek mindenképpen van eredménye” - mondta Kameniczki Panna, a SZIKSZI tanulója.

Az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Szakképző Iskolában Janiczak Dávid boldogan tért vissza egykori alma materébe. A polgármester az intézmény vezetőjével közösen megtekintette régi osztálytablóját, és nagy örömmel emlékezett vissza a tanulmányi éveire. Ebben az iskolában idén egy tanuló vehette át az oklevelét, Ő komoly célokra szeretné felhasználni ezt az összeget.

„Nagyon örülök neki, mert elsősorban jogosítványra szeretném fordítani, utána pedig autót is szeretnék vásárolni. Nagy segítség lehet akár az egyetemre, vagy főiskolára jutásnál is” - nyilatkozta Debreceni Krisztián, a ÓSZC Bródy Imre Szakképző Iskola tanulója.

A város vezetője az oktatási intézményekben elmondta, hogy mindenki számára megvan az esély arra, hogy eredményesen tanuljon, és arra ösztönözte a fiatalokat, hogy merjék választani a helyi felsőoktatás nyújtotta lehetőségeket is.


186_0_t 186_1_t 186_2_t 186_3_t
186_4_t 186_5_t 186_6_t 186_7_t
186_8_t 186_9_t 186_10_t 186_11_t
186_12_t 186_13_t 186_14_t 186_15_t
186_16_t 186_17_t 186_18_t 186_19_t
186_20_t 186_21_t 186_22_t 186_23_t
Vissza