Korpai Ferenc Emlékverseny (képgalériával)2017. december 5. (kedd) 19:00 - Sportnews/6363_0_300.jpgIsmét megrendezték a Korpai Ferenc Emlékversenyt városunkban. A programnak az Árpád Vezér Úti Általános Iskola tornaterme adott otthont. Ebben az évben is számos pingpongos érkezett a régióból, hogy egy baráti hangulatú erőpróbán emlékezzenek meg az ózdi sportolóról.

A sportág legendás ózdi alakja 1967-ben lett az Ózdi Kohász igazolt játékosa, és egészen 2007-ig volt aktív játékos. Hat hónapot leszámítva, mindvégig az ózdi csapatot erősítette. Most halála után tizenegy esztendővel is rengetegen mérettették meg magukat a nevével fémjelzett versenyen.

„Korpai Ferenc több mint 10 éven keresztül játszott a Városi Sport Egyesület színeiben. Sajnos nagyon hirtelen hagyott itt minket, és halála után az első évben már megrendeztük ezt az emlékversenyt” - nyilatkozta Barak Viktor, szervező.

Most is keményen küzdöttek a versenyzők az elsőségért, ám hasonlóan fontos volt az emlékek ápolása. Régi barátok találkoznak ilyenkor és új sportbarátságok szövődnek. Fontos, hogy a fiatalok is lássák mennyi élményt és tudást lehet elsajátítani az idősebbektől az ilyen alkalmak során.

„Egészen szép számmal eljöttek, a létszám és a színvonal is nagyon jó volt. A gyerekeknek is örültünk, mert sokan voltak és nagyon ügyesek. Nagyon megérné Ózdon ezt a szakosztályt magasabb szintre emelni, és komolyabban megszervezni különösen a fiataloknak az edzési lehetőséget. Valaki kellene, aki profi módon velük foglalkozik” - mondta Varga Tamás, az ÓVSE asztalitenisz szakosztályának segítője.

Asztaliteniszezőinknek még egy forduló van hátra a bajnokság őszi idényéből. A hétvégén az NBII-es csapat tagjai Diósgyőrbe látogatnak, míg az NBIII-mas alakulat a MEAFC otthonában zárja a szezont.


363_0_t 363_1_t 363_2_t 363_3_t
363_4_t 363_5_t 363_6_t 363_7_t
363_8_t 363_9_t
Vissza