Megszentelt otthon (képgalériával)2018. január 5. (péntek) 19:00 - Egyháznews/6460_0_300.jpgMegszentelték a susai Szent Anna Szeretetotthont és lakóit. Az idősek együtt imádkoztak a szent liturgián Bodnár Dániel parókussal, aki megáldotta és megszentelte a vizet, majd minden helyiséget végigjártak. Az intézmény lakóinak minden héten tartanak liturgiát, de ez különleges alkalom volt.

1997-ben kezdte meg működését Susán a Szent Anna Szeretetotthon. Negyvenkilenc idős él jelenleg az épületben, őket huszonöt gondozó ápolja, és vigyáz rájuk nap mint nap. A ház görögkatolikus fenntartású, jelmondatát Lukács evangéliumából kölcsönözték: „Amint akarjátok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük.” Az intézményben gyakoriak a közös összejövetelek, amelyeket az idősek nagyon szeretnek.

„Nyugdíjkorhatárt betöltött idős lakóink vannak, akik az otthonukban önellátásra már nem képesek. Országosan fogadunk ellátottakat, tehát nem csak Ózd és vonzáskörzetéből, hanem az egész országból” - nyilatkozta Németh Anita, a Szent Anna Szeretetotthon intézményvezetője.

Nagy gondot fordítanak a lakók lelki feltöltődésére is, ezért Lipusz László kisegítő lelkész minden héten szent liturgiát tart az időseknek, prédikál, igény szerint meg is gyóntatja őket. Igyekszik mindenkivel foglalkozni, a lélek dolgairól is beszélgetni velük.

„Én azt tapasztalom, hogy ebben a házban a jelmondat az nem csak egy jelmondat, hanem valóság is, élik. Tehát a vezetők a dolgozók azt megkövetelik önmaguktól, hogy mint a szülőkre, vagy a nagyszülőkre tekintenének, és úgy bánnak a lakókkal, odaadással és szeretettel” - mondta Lipusz László, görögkatolikus kisegítő lelkész.

Ma vízkereszt alkalmából tartottak szent liturgiát, amelyet Bodnár Dániel parókus vezetett. Az idősek együtt énekeltek és imádkoztak vele, majd Máté evangéliumának egy részlete után a lelkipásztor prédikált az egybegyűlteknek.

„Egészen vissza kell mennünk a világ teremtéséig ahhoz, hogy megértsük, milyen változások mentek végbe a világban. Jól tudjuk, hiszen megtanultuk még gyermekkorunkban hittanórán, vagy hallottuk a templomban, hogy akkor, mikor Isten ezt a világot megteremtette, az elsőként teremtette meg a vizet. Az Isten lelke lebegett ezen a vízen. Ezen a vízen áldás volt, ebből a vízből fog majd kiszakadni a szárazföld, ebben a vízben volt Isten lelke és ebben volt az első lélek” - fogalmazott Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus.

Arról is beszélt, hogy a víz által megtisztulhatunk. A liturgia után megszentelte és megáldotta azt, majd a szentelt vízzel megáldotta a jelenlévőket is. Ezután minden helyiséget és a kápolnát is megszentelték Lipusz László atyával közösen. Az otthon lakóinak sokat jelent egy-egy ilyen esemény, igazi lelki feltöltődéssel szolgál mindannyiuknak.


460_0_t 460_1_t 460_2_t 460_3_t
460_4_t 460_5_t 460_6_t 460_7_t
460_8_t 460_9_t 460_10_t 460_11_t
Vissza