Országos negyedik (képgalériával)2018. március 14. (szerda) 19:00 - Kultúranews/6700_0_300.jpgOrszágos megosztott negyedik helyet szereztek a Tempó Ütőegyüttes tagjai a Maros Gábor Ütőhangszeres Szóló – és Duó Versenyen Győrben. Az idei ütős versenyt március 9-e és 11-e között, most kilencedik alkalommal rendezték meg a Széchenyi István Egyetem Hangversenytermében.

Második korcsoportban, Duó kategóriában Láng Lajos Zsombor és Eke István most először mutathatta meg tehetségét a nagyérdeműnek. A fiúk három produkcióval álltak a zsűri elé. A szurkolók között ott volt egykori csapattagjuk, illetve több barátjuk is. Maros Gábor, a győri Liszt Ferenc Zeneiskola tanára 1994-ben indította útjára a próbatételt, amely 2006 óta viseli a tehetséggondozó program életre hívójának nevét. Az ünnepélyes megnyitón a Győri Ütőegyüttes is koncertet adott. Az esemény Díjkiosztó-Gálahangversennyel zárult, ahol a legkiemelkedőbb produkciók csendülhettek fel.


Képek forrása: Tempó Ütőegyüttes facebook oldala

700_0_t 700_1_t 700_2_t 700_3_t
700_4_t 700_5_t 700_6_t 700_7_t

 

Vissza