Körmeneti kereszt (képgalériával)2018. május 10. (csütörtök) 19:00 - Egyháznews/6895_0_300.jpgKörmeneti keresztet szenteltek az Ózdi Görögkatolikus Parókián. Az irotai cseresznyefából készült alkotás – amelyet zarándoklatokon és körmeneteken fognak használni – egy szikszói népi fafaragó mester munkája, az egyházközség fennállásának hetvenötödik évfordulóját ünneplik vele.

Feczkó Sándor és családja szívügyének tekinti a templom berendezéseinek igényes elkészíttetését, ezért már több dolgot is adományozott a parókiának. A kántorállványt és a mögötte lévő kántorpadot, a hajót a szentélytől elválasztó három ajtót, valamint az evangéliumos könyvállványt már korábban elhelyezték a templomban, a folyamat lezárásaként pedig most a kereszt is elfoglalta méltó helyét.

„Van a Krisztus legfelül, utána a megfeszített Krisztus, kétoldalt az Istenszülő és Szent Pál apostol van. Szent Pál apostol helyett lehetett volna más is, de ez az alkotónak a szándéka volt, és alul pedig a pokol, az alászállás helye” - mondta Feczkó Sándor, adományozó.


 Fotók: Palotai István

895_0_t 895_1_t 895_2_t 895_3_t
895_4_t 895_5_t 895_6_t 895_7_t
Vissza