Majális régen (képgalériával)2018. május 11. (péntek) 19:00 - Kultúranews/6898_0_300.jpgKötetlen beszélgetésre invitálta a helyieket az Ózdi Muzeális Gyűjtemény, a téma a hajdani majálisok hangulata volt. Az érdeklődők régi fotóalbumokkal elevenítették fel a munka ünnepének előkészületeit. A jó hangulatú eszmecserén a jelenlévők megosztották egymással érzéseiket e jeles nappal kapcsolatban.

Éljen május elseje! Ez volt a tegnap délutáni kötetlen beszélgetés témája az Ózdi Muzeális Gyűjteményben. Az esemény a Munkáséletmód előadás-sorozat májusi állomása volt, amelyre olyanokat vártak, akik a régi majálisokat felelevenítve osztják meg érzéseiket és tapasztalataikat egymással. Az eszmecserén kiderült, hogy a résztvevők igen kedves emlékeket társítanak ezekhez a rendezvényekhez, amelyek igazi közösségkovácsoló programokat jelentettek az akkori munkásoknak.

„Azt kell hogy mondjam, hogy hatalmas élmény volt, emlékezetes élmény. Vagyok már annyi idős, hogy emlékezzek rájuk, plusz az én szüleim is a gyárban dolgoztak, egy nagyon kicsit még én is. Részesei voltunk a felvonulásnak, aztán fönt a Drótos-hegyen a hatalmas rendezvényeknek, ahol a brigádok külön-külön helyiségeket foglaltak el, főzögettek, aztán, amikor jó volt a hangulat, akkor egymáshoz átjártak pálinkáért, ennivalóért. Én nagyon nagy élményként éltem meg” - mondta Oláh Zsolt, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark megbízott intézményvezetője.

Az idősebb generáció számára is emlékezetesek voltak az akkori majálisok. Többen elmondták, hogy a munka ünnepét megelőzően a brigádvezetők feladata volt összefogni a csoportjukba tartozó dolgozókat, már a felvonulást megelőzően is számos tevékenységet irányítottak.

„Fiatalkoromtól kezdve majdnem nyugdíjba vonulásomig részt vettem a május elsejéken. Volt, amikor szerveznem kellett. Például május elseje előtt a fiataloknak egyik feladata volt, hogy lampionos felvonulást szerveztünk. A finomhengermű részéről én voltam megbízva, és ezek nagyon hangulatos dolgok voltak” - nyilatkozta Németh Ferenc.

A jelenlévők közben régi fényképalbumokat is lapozgattak. A fotókon jól érződött az a légkör, amely a majálisokat jellemezte.

„Velencében nőttem fel, ott egy klasszikus gyártelepi kolónia volt. A reggeli zenés ébresztő… A gyári zenekar végigment a városon, és ha meghallom ezeket a dallamokat, ma még akkor is kapar a torkom. De ezen kívül még nagyon sok minden mást is jelentett, mert ez csak az érzelmi attitűdje ennek a dolognak” - fogalmazott Kónya Béla, a Magyar Munkáspárt Központi Bizottságának tagja.

Az ébresztőn kívül fontos alkotóeleme volt a régi majálisoknak a felvonulás is. Az általános- és középiskolások tornagyakorlatokat mutattak be a stadionban, a különböző gyáregységek pedig a városban és környékén tartották meg összejöveteleiket. A legtöbb brigád a Drótos-tetőn élvezte a májusi napsütést, mások a Csontalmára vagy a királdi forráshoz mentek. Ezekre az eseményekre fellépőket is szerveztek, így biztosították, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát.


898_0_t 898_1_t 898_2_t 898_3_t
898_4_t 898_5_t 898_6_t 898_7_t
898_8_t
Vissza