Közösségek Hete (képgalériával)2018. május 11. (péntek) 19:00 - Kultúranews/6900_0_300.jpgKönyvbarátok táncolták körbe a Városi Könyvtár épületét. Az intézmény a Közösségek Hete országos programjaihoz csatlakozott a Szeretetlánc címet viselő rendezvénnyel. A Petőfi téren könyvbarátok és gyerekek gyűltek össze, majd megtanultak néhány tánclépést, amelyek segítségével jelképesen körülölelték az épületet.

A Közösségek Hetét másodszor hirdették meg hazánkban. Az országos programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a közösségi kezdeményezések erejére, a társadalmi együttműködés jelentőségére. Idén a Városi Könyvtár is csatlakozott, Szeretetlánc – Öleljük át a könyvtárat címmel tartottak flashmobot.

„Volt már az országban ilyen rendezvény, és nagyon jó ötletnek tartom. Ahogy minden évben megtartják a Közösségek Hetét, arra gondoltam, ezzel tudnánk leginkább kifejezni a szeretetünket, illetve a közösség fontosságát a könyvtárunk iránt. Mert ez a város egyik közösségi színtere. Ez egy gesztus az emberek részéről, megtisztelnek minket azzal, hogy egy ilyen táncos-zenés rendezvényen, flashmobon részt vesznek” - nyilatkozta Kovács Adrienn, az ÓMI Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosa.

A rendezvénnyel azonban nem csak a közösségek fontosságára igyekeztek rámutatni. Kihasználták az alkalmat arra is, hogy népszerűsítsék a könyvtárat, valamint az olvasást.

„Kettős célt szolgál a rendezvényünk. Szeretnénk a város közösségét is egy kicsit összehozni, illetve magára a könyvtárra is szeretnénk felhívni a figyelmet. A könyvtári közösségre, azokra is, akik szeretnek olvasni, és szeretnek ide járni, de azokra is, akik nem szeretnek, vagy még nem olvasnak, de előbb-utóbb mégis becsábulnak a könyvtárba” - mondta Jakab Krisztina, az ÓMI Városi Könyvtár intézményvezetője.

A könyvtár épülete előtti Petőfi tér könyvbarátokkal és gyerekekkel telt meg. A Szabad Szombat Táncegyüttes két tagja, Fodor Alexandra és Balázs Zsombor először kalotaszegi táncokat mutatott be, majd egy rögtönzött táncház keretein belül néhány lépést meg is tanítottak az érdeklődőknek. A rendezvényen több iskola is képviseltette magát, a gyerekek közül sokan kedvelik a könyveket.

„Nagyon szeretek olvasni. Egyrészt megnyugtató, meg izgalmas is. És nagyon sok könyv közül lehet választani” - fogalmazott Kozma Sámuel Richárd, a Vasvár Úti Általános Iskola tanulója.

„Ez számunkra olyan volt, mintha megköszönhettük volna a könyvtárnak, hogy ennyire sok évig szolgált” - mondta Varga Sára, a Vasvár Úti Általános Iskola tanulója.

A Szeretetlánc résztvevői a Tűz lángja dallamaira járták körbe az épületet, ezzel jelképesen átölelték a Városi Könyvtárat.


900_0_t 900_1_t 900_2_t 900_3_t
900_4_t 900_5_t 900_6_t 900_7_t
900_8_t 900_9_t 900_10_t 900_11_t
900_12_t 900_13_t 900_14_t 900_15_t
900_16_t 900_17_t 900_18_t 900_19_t
900_20_t 900_21_t 900_22_t 900_23_t
900_24_t 900_25_t 900_26_t 900_27_t
Vissza