Késes támadás (képgalériával)2018. május 14. (hétfő) 19:00 - Városnews/6907_0_300.jpgKéselés történt vasárnap este Sajóvárkonyon, a Kovács-Hagyó Gyula út és a Dobó István út kereszteződésénél. A helyszínen szerzett információink szerint egy kábítószeres befolyásoltság alatt álló, 29 éves férfi bement egy udvarra, ahonnan ketten megpróbálták elküldeni.

Az utcán szóváltásba keveredtek, ekkor a támadó kést rántott, és mindkét áldozatot testszerte több helyen megsebesítette. A helyszínre a rendőrség nagy erőkkel vonult ki, több mint féltucat rendőrautó fogta közre a területet. A támadót ózdi lakásán elfogták, majd előállították. Őt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítja.

„A sértetteket súlyos és életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentőszolgálat munkatársai. Erről természetesen azonnal értesítést kaptunk. Kivonultak a kollégáim, a támadót pedig lakásán fogták el, és előállították. Őt gyanúsítottként hallgatták ki, és bűnügyi őrizetbe is vették. Illetve előterjesztéssel élnek az előzetes letartóztatás indítványozására is az ügyészségen” - mondta Janasóczki Attila, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


907_0_t 907_1_t 907_2_t 907_3_t
907_4_t
Vissza