Ünnepi megemlékezés (képgalériával)2018. május 15. (kedd) 19:00 - Kultúranews/6911_0_300.jpgNyolcvanöt esztendővel ezelőtt szerveztek először természetjáró túrákat városunkban. Az évforduló alkalmából most izgalmas előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők az Olvasóban. A program legvégén a megjelentek egy kiállítást tekinthettek meg, amelyen több fotós munkáiból válogatták össze a legjobb alkotásokat.

Fuvolaszóval indult a program tegnap délután az Olvasó Adorján Lajos Termében. Az esemény apropóját az adta, hogy 85 évvel ezelőtt indult be a szervezett túrázás Ózdon. A megjelenteket Janiczak Dávid köszöntötte. Elmondta, hogy amikor ideje engedi, ő is szívesen látogat ki a természetbe, illetve fontosnak tartja a túrázók jelenlétét a vidéken.

„A kapcsolatok ápolása is nagyon fontos, amit a természetben űzve együtt még kiemelkedőbben tudjuk ezt teljesíteni, ami szintén csak a saját lelkünket örvendezteti meg. Azt is tudjuk, hogy a természetjáró, ha már ott van a természetben, ad arra is, hogy a környezetére ügyeljen. Így fontos szerepet játszanak a környezetvédelem tekintetében, a tájvédelemben, a túraútvonalak karbantartásában és a rendvédelemben is, hiszen tudom, hogy ha bármi olyat tapasztalnak, ami a renden kívül áll, akkor értesítik a megfelelő szerveket” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

Az előadások során az érdeklődők megismerkedhettek azzal a természetszeretettel és tapasztalattal, ami az emberöltőnyi idő alatt felgyülemlett az aktív tagokban. Wenzel Péter, az ÓMI Természetbarátok Körének vezetője felidézte az indulás momentumait. Ezután dr. Tóth Imre a szegedi tudományegyetem egykori oktatója, a GEO-ENVIRON környezetvédő egyesület elnöke osztott meg gondolatokat a helyi túrázásról. Elmondta, hogy nemrég dr. Roller Kálmán tiszteletére egy forrást neveztek el Borsodnádasd mellett. Ennek kapcsán az egykori erdész fiának leveléből idézett.

„A mai rohanó világban nagy szükség van olyan emberekre, akik tudják értékelni a történelmet. Megállnak visszapillantani és eltöprengeni a múlt örökségén. A jövő sikere a múltra van alapozva, leginkább olyan emberekre, mint az ózdi természetjárók” - mondta dr. Tóth Imre, a GEO-ENVIRON Környezetvédő Egyesület elnöke.

A program zárásaként a megjelentek a Mindenünk a természet című fotókiállítást tekinthették meg. Az alkotók: Mészáros Barnabás, Pintér István, Szabó Béla és Molnár Mihály. A tárlatot június 15-ig csodálhatják meg az érdeklődők munkanapokon 8 és 18 óra között az Olvasó Kisgalériájában.


Képek forrása: Mészáros Barnabás, Pintér István, Szabó Béla

911_0_t 911_1_t 911_2_t 911_3_t
911_4_t 911_5_t 911_6_t 911_7_t
911_8_t 911_9_t 911_10_t 911_11_t
911_12_t 911_13_t 911_14_t 911_15_t

 

Vissza