Mintaprojektet alkottak (képgalériával)2018. június 21. (csütörtök) 19:00 - Városnews/7047_0_300.jpgKonkrét példákkal segítette a Köszi Feszt és Köszi Tér pályázatok iránt érdeklődőket a HAJÓZD Helyi Akciócsoport. Egy tehetségkutató verseny ötletén keresztül mutatták be, hogyan áll össze egy pályázati anyag, milyen adatokkal és tényezőkkel kell mindenképpen számolni a költségvetés elkészítésekor.

A HAJÓZD Helyi Akciócsoport májusban tette közzé azt a két pályázati felhívást, amelyek összességében mintegy 280 millió forintos forrást jelentenek. Ezt az összeget közösségi terek kialakítására, rendezvények lebonyolítására lehet fordítani. A Tiszti Kaszinó Tükörtermében most újabb egyeztetést tartottak. Az érdeklődőket ezúttal olyan műhelyfoglalkozásra várták, ahol konkrét segítséget nyújtottak a pályázati anyag elkészítésében.

„Ma már arra hegyezzük ki a tanítást, az oktatást, a felkészítést, hogy hogyan kell a pályázati adatlapot kitölteni, hogyan kell a projektgondolatból egy igazán jó projektötletet generálni. Ehhez hogyan kell a költségvetést elkészíteni, mik az elszámolható és nem elszámolható költségek. Azt gondolom, az a fiktív projekt, amit a mai napra felépítettünk, nagyban fogja segíteni a lehetséges pályázók munkáját” - nyilatkozta Szaka Attila, a HAJÓZD Helyi Akciócsoport munkatársa.

A pályázati kiírások iránt érdeklődő szervezetek, cégek képviselőinek egy mintaprojektet állított össze a Helyi Akciócsoport munkaszervezete. Egy Hangorkán nevű, fiktív zenei tehetségkutató verseny példáján keresztül mutatták be, hogyan kell megtervezni egy fejben már létező pályázatot. Részletesen kifejtették a rendezvény felépítését, kötelező elemeit és a hozzá tartozó költségeket. Egy táblázat segítségével arra is kitértek, mely feladatokra és eszközökre mekkora forrást lehet felhasználni. A műhelyfoglalkozás résztvevői közt voltak olyanok, akik mind a Köszi Feszt, mind a Köszi Tér kiírására benyújtanák anyagukat.

„Nagyon régóta gondolkodunk már mindkét vonalon. Nagy szükség lenne a városban egy nagyobb volumenű rendezvényre is, akár aminek a házigazdájává válhatnánk. Egy olyan rendezvényről van szó, amiben megmozdul akár az egész város. Ez az egyik, amibe akár több egyesületet is be lehetne vonni. A másik szívügyem egy crossfit park létrehozása” - mondta Gyuricska István, az OFTSE - Ózdi Funkcionális Training Sport Egyesület szakosztályvezetője.

A Köszi Tér közösségi terek kialakítására szól, beruházás jellegű támogatásnak számít, míg a Köszi Feszttel akár új rendezvény megvalósítására, akár meglévő, hagyományos program újbóli megrendezésére is lehet támogatást elnyerni. Mindkét esetben fontos az ózdi megvalósítás. A benyújtási határidő előbbi kiírásnál szeptember 17., utóbbinál szeptember 28. A beérkezett anyagokat helyben bírálják el.


047_0_t 047_1_t 047_2_t 047_3_t
047_4_t 047_5_t 047_6_t 047_7_t
047_8_t
Vissza