Fejlődő Bolyok (képgalériával)2018. július 5. (csütörtök) 19:00 - Városnews/7094_0_300.jpgSzámos fejlesztés valósulhat meg Bolyok térségében a következő időszakban. A Bolyki főútba torkolló egyik mezőgazdasági út bevezető szakaszát a napokban aszfaltozták le, a Horgásztó partjára pedig hamarosan rönkpadok kerülnek. Vitális István képviselői keretéből járul hozzá a város szépítéséhez.

Ahogy már beszámoltunk róla, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói egy mezőgazdasági út egy részét aszfaltozták le hozzávetőleg harmincméteres hosszúságban. Mostanra befejezték a munkálatokat. Vitális István a terület képviselőjeként képviselői keretéből járult hozzá a fejlesztéshez, amelyet az utcában élők megelégedéssel fogadtak.

„Nagyon örülünk, nagyon boldogok vagyunk. Több mint 25 éve lakunk itt, de ez nagy probléma volt mindig, hogy a hegyről befolyt a rengeteg víz, törmelék. Többször megkerestük már a város vezetőit, és most a helyi területi képviselőnk keresett meg minket, hogy szeretne segíteni ezzel nekünk, hogy megcsinálnák ezt az útszakaszt” - nyilatkozta Csépányi Csabáné.

Ezzel a szakasszal nem csak az volt a probléma, hogy nagyobb esőzésekkor az út sártengerré változott. A Bolyki főútra az utca végén elhelyezett vízelvezető ellenére befolyt az iszap, amely balesetveszélyt okozott az autósokra nézve.

„Lakossági kérésre adtam rá a képviselői keretemből mintegy háromszázezer forintot. Egyrészt az itt található két ingatlannak a megközelítését szolgálja, de ettől még fontosabb, hogy balesetveszélyt hárítottunk el. Amint látszik is, ez egy igen meredek útszakasz, és a sár a főútra ment ki, ami viszont már nem csak ezt a két ingatlant érinti, hanem az összes autóst is, aki egy sáros útszakaszon balesetveszélynek volt kitéve, és erre volt is korábban példa” - mondta Vitális István, területi képviselő.

Vitális István elmondta, hogy a közeljövőben a hozzá tartozó területeken több fejlesztés is megvalósul majd, amelyeket a képviselői keretéből finanszíroz. A Horgásztó Március 15. utca felőli oldalára, a fák árnyékába rönkpadokat raknak ki, ezeket az ÓVI készíti el. A Nagy Imre út és a Bolyki főút mellé pedig masszív fémpadokat helyeznek el.


094_0_t 094_1_t 094_2_t
Vissza