Megérkeztek a könyvek (képgalériával)2018. augusztus 7. (kedd) 19:00 - Oktatásnews/7188_0_300.jpgMár megkezdődött az iskolai tankönyvek kiszállítása városunkban. Több ezer oktatási eszközt dobozoltak ki és rendszereztek a pedagógusok az Újváros Téri Általános Iskolában. Az egyes intézmények különböző időpontokban osztják majd ki a kiadványokat a diákoknak. A tanulók sok helyen az első tanítási napok egyikén vihetik haza a köteteket.

Az új tanévre szánt kötetek a város szinte minden iskolájába megérkeztek már. Bár a diákok még a nyári szünidő utolsó néhány hetét töltik, szeptembertől biztosan nem maradnak tanulnivaló nélkül. Környezetismeret, fizika, idegen nyelvek – tantárgyanként rendezve állnak a tankönyvek és munkafüzetek az Újváros Téri Általános Iskola tornatermében.

„Megérkeztek. Egy angol könyvről jött jelzés, hogy ott majd a kiadó fogja valamilyen hiba miatt pótolni. Most szétválogattuk évfolyamonként, tantárgyakként. Átszámoljuk őket, majd felvezetjük őket egy papírra, ami esetleg hiányzik. Akkor tudjuk megmondani hány darab” - mondta Galkóné Szabó Mária, az Újváros Téri Általános Iskola igazgatója.

A könyvek bedobozolva raklapokon érkeztek az intézménybe egy magyarországi tankönyv forgalmazótól. Az ingyenes tankönyvekre jogosultak körét hazánkban az elmúlt években felmenő rendszerben bővítették. Az Újváros Téri Általános Iskolában minden diák ingyenesen kapja meg az oktatási eszközöket.

A tankönyvek mellett a tanszerek is fontosak. Még nem indult meg a vásárlási roham a helyi papírboltokban, de a szeptemberi iskolakezdésre már mindenhol felkészültek. A tanszer kínálat igen széles, a legtöbb vásárló az árak alapján választ, de a tapasztalat azt mutatja, hogy sok esetben a gyerekek kívánságait is figyelembe veszik a szülők. Így a kedvenc mese- vagy állatfigura, tinisztár, sok iskolás füzetborítóján, vagy tolltartóján megjelenik idén is.

Az egyes intézmények maguk alakítják ki a könyvek kiosztásának rendjét, így ebben eltérések lehetnek az ózdi iskolák között is. A tanulók sok helyen az első tanítási napok egyikén vihetik haza a csomagokat.


188_0_t 188_1_t 188_2_t 188_3_t
188_4_t 188_5_t 188_6_t
Vissza