Szándékos veszélyeztetés? (képgalériával)2018. augusztus 7. (kedd) 19:00 - Városnews/7189_0_300.jpgDamilt feszítettek ki a Városi Stadionban ismeretlenek. Egyre többen használják a létesítmény körpályáját futás céljából. Ezeket a fotókat ma reggel küldte szerkesztőségünknek egy fiatal hölgy, aki nyolc órakor szerette volna teljesíteni napi edzését.

Elmondása szerint ha nem figyel oda, akkor baleset is érhette volna, ugyanis a Ifjúsági Park felőli kapun érkezett és a foci pálya kerítése és a szemközti domboldal közé valaki, vagy valakik egy zsinórt kötöttek ki. Az Ózdi Sport-és Élményközpont vezetője elmondta, hogy ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy mindenki komfortosan érezze magát ebben a környezetben, viszont az ilyen esetek komoly problémát is okozhatnak.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a stadiont egyre többen használják futás céljából. Ez általában a reggeli vagy az esti órákban történik, hiszen nincs annyira meleg. Sajnos egy olyan eset történt reggel, aminek lakossági bejelentés alapján jártunk utána, hogy itt a center pálya mellett edzőpálya szűkített folyosójánál ki volt feszítve egy damil, amelynek az egyik vége a korlátra volt rögzítve a másik pedig egy fa karóra. Arra kérnénk mindenkit, hogy ilyet ne tegyenek, hiszen ez fokozottan balesetveszélyes, hiszen erre nemcsak futók járnak, hanem a lakosságot is zavarhatja a közlekedésben” - mondta Nagy-Mengyi Péter, az Ózdi Sport- és Élményközpont ügyvezetője.


189_0_t 189_1_t 189_2_t 189_3_t
189_4_t

 

 

Vissza