Szoros mérkőzés (képgalériával)2018. október 9. (kedd) 19:00 - Sportnews/7409_0_300.jpgCsupán egy góllal maradt alul az ÓAM-Ózdi KC felnőtt együttese a Kecskeméttel szemben az NBI/B keleti csoportjának negyedik fordulójában. Szakál György tanítványai végig kiegyenlített mérkőzést vívtak a hírös város legjobbjai ellen. Folytatás holnap este hat órakor a listavezető Békés-Drén otthonában.

Nem úgy alakult a Kecskemét elleni összecsapás első negyed órája az ÓAM-Ózdi KC számára, ahogyan azt eltervezték. A vendégek röviddel a kezdés után már öttel mentek. Ekkor az ózdi időkérés után a piros-kékek megkezdték a felzárkózást. A szünet előtt a hírös város legjobbjai is belehúztak, így háromgólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A második játékrészt igen jól kezdték a hazaiak, így nem csak egyenlítettek, de a vezetést is sikerült átvenniük. A mérkőzés vége előtt nem sokkal Nyeste Balázs kapott piros lapot, így rossz előjelekkel vágott neki a csapat az utolsó perceknek. Ekkor a vendégek jobban tudtak összpontosítani, Szakál György szerint ez jelentette a különbséget a két együttes között.

„Mindenképpen azt lehet mondani, hogy a végjáték. A piros lap szerintem igazságtalan volt, az meg is pecsételte a sorsunkat. Rögtön hozzá is teszem, hogy Kerekes Roland jól szállt be a meccsbe, szép gólt lőtt. A végjátékba így nagyon nehéz volt belemenni, mert át kellett strukturálni a csapatot. Alapjában véve én az egy gólt annak tudom be, hogy nagyon rosszul játszottuk le ezen a találkozón az emberelőnyös helyzeteinket” - értékelt Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője.

A Kecskemét számára nagyon döcögősen indult a bajnokság. A korábbi mérkőzéseket kivétel nélkül elveszítették, így számukra is különösen fontos volt a pontszerzés. Edzőjük, Ocsovai Zsolt elmondta, hogy büszke a csapata teljesítményére.

„Először is szeretnék gratulálni mind a két csapatnak, mert úgy gondolom, hogy  izgalmas mérkőzést láthatott a kilátogató közönség. A csapatomnak külön gratulálok, mert óriásit küzdöttünk. Azt gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet, mert szinte végig tudtunk vezetni. Egy nagyon mély gödörből tudunk most kijönni, mert az első három forduló, azt gondolom, hogy katasztrofálisan sikeredett” - mondta Ocsovai Zsolt, a KTE-Piroska Szörp edzője.

A mieink négy forduló után a tabella tizenegyedik helyén állnak. A piros-kékek a következő körben holnap este hat órától a Békés-Drén otthonában lépnek pályára. Ők három győzelemmel és egy vereséggel jelenleg vezetik az NBI/B keleti csoportját.


409_0_t 409_1_t 409_2_t 409_3_t
409_4_t 409_5_t 409_6_t 409_7_t
409_8_t 409_9_t 409_10_t 409_11_t
409_12_t
Vissza