Modernebb piactér (képgalériával)2018. október 10. (szerda) 19:00 - Városnews/7414_0_300.jpgJól halad a városi piac rekonstrukciója. A projektben érdekelt szakemberek ma délután a Városházán egyeztettek, majd a munkaterületet is bejárták. Bár a kivitelezést előre nem látott tényezők nehezítik, ennek ellenére már nagyjából ötvenszázalékos a készültség. A tervek szerint az árusok és vásárlók jövő tavasszal vehetik birtokba a megújult területet.

A Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében gyűltek össze ma délután a piacrekonstrukciós projektben érdekelt szakemberek. Az egyeztetésen szó volt a munkálatok jelenlegi állásáról, a tervezett befejezésről és a jövőbeli lehetőségekről is. A modernizálás 400 millió forintos európai uniós támogatásból valósul meg. A kivitelezés jól halad.

„A projekt már a végéhez közeledik, a kivitelezés az ütemterv szerint, körülbelül ötvenszázalékos készültségben van. Jelenleg a záródátum 2019. év eleje, de lehetőségünk nyílt a meghosszabbításra. Terveink szerint 2019 tavaszára le tudjuk zárni a projektet, illetve magát a beruházást is” - mondta Csák-Molnár Eszter, a Településfejlesztési Osztály osztályvezetője.

A megbeszélést területbejárás követte. A piactéren már körvonalazódik az árusítótér jövőbeli formája, jól látható, hogyan helyezkednek majd el az épületek. A műszaki koordinátor elmondta, a tervezés során az árusokkal, a vásárlókkal és a megrendelővel is egyeztettek, valamint más települések vásárcsarnokait tanulmányozták. A megújuló piac két jól elkülöníthető részre oszlik majd.

„Az egyik része egy monolit vasbetonvázas szerkezet lesz, ezekben üzletek kapnak helyet. A hátsó, most készülő, vasbetonvázas épületrészben egy nyilvános vécé, illetve a projekt részét képező hűtőraktár kap helyet majd. Ehhez csatlakoznak a kültéri piacosoknak helyet adó, nyitott standok” - nyilatkozta Leniczki Attila, tervező, műszaki koordinátor.

Janiczak Dávid polgármester szerint mind az árusok, mind a vásárlók profitálnak majd a rekonstrukcióból, és akár újabb termelőket és újabb érdeklődőket is bevonzhat a létesítmény.

„A termelők lehetőséget kapnak megfelelő körülmények között, a jogszabályoknak megfelelően árusítani termékeiket. Emellett tárolásra is lehetőségük lesz, hiszen hűtőház is társul az új piactérhez. Valamint büfék, és egyéb olyan elemek, amelyek a vásárlók kényelmét fogják szolgálni. Bízunk benne, hogy növekedni fog az eladók forgalma és a vásárlók kellemes érzete” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

A kivitelezést előre nem látott tényezők is nehezítették. A gázvezeték kiváltása például egy hónapos csúszást jelenthet. A munka már elkészült, csak a rákötés van hátra. A felújítás és bővítés összességében jól halad, a tervek szerint az árusok és a vásárlók legkésőbb tavasszal vehetik birtokba a megújult piacot.


414_0_t 414_1_t 414_2_t 414_3_t
414_4_t 414_5_t 414_6_t 414_7_t
414_8_t 414_9_t 414_10_t 414_11_t
414_12_t 414_13_t 414_14_t 414_15_t
414_16_t
Vissza