Emelkedő bérek2019. január 3. (csütörtök) 19:00 - Híreknews/7661_0_300.jpgNyolc százalékkal emelkedett idén a minimálbér és a garantált bérminimum. Emellett az átlagnyugdíj összege is magasabb lett, ez országunk lakosságának mintegy negyedét érinti. A családtámogatásokról is döntött a kormány: növekszik a gyed, illetve megjelent egy új támogatás is, amely ezentúl a tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára lesz elérhető.

Az előző évekhez hasonlóan idén is nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum összege. Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy a munkaadók és a munkavállalók képviselői nyolc százalékos emelkedésben egyeztek meg a kormánnyal. Ez a 2020-as évre is vonatkozik, így biztos, hogy jövőre is többet vihetünk haza. A növekedéssel a minimálbér bruttója ebben az évben 149 ezer, míg a garantált bérminimumé 195 ezer forint lett.

„Már ideje. De még mindig nem tartunk ott, ahol tartanunk kéne” - mondta Hentesné Bárdos Judit.

„Az mind szép, hogy emelkedik a nyugdíj, meg a minimálbér. A 2,7 százalékos nyugdíjemelés szerintem nem fedezi az inflációt. Már azt az inflációt, amit a nyugdíjasok használnak ki. Mert ugye a nyugdíjasok mit vesznek legtöbbször: kenyeret, tejet, meg ezeket. Mondjuk most a tej áfája csökken, de csak a tartós tejé. Ez nem túl sokat segít az emberen” - hangsúlyozta Kakasné Lídia.

A bérek mellett a nyugdíj is emelkedett. Január elsejétől a férfiak átlagos havi járandósága közel 145 ezer, míg a nőké több mint 126 ezer forintra növekedett. Az országban egyébként jelentős különbségek tapasztalhatók az átlagnyugdíjak tekintetében. Tavalyi adatok alapján a legmagasabb összeget Budapesten, illetve Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyében kapták a nyugdíjasok.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, hogy januártól a gyermekgondozási díj és a diplomás gyed is emelkedik, illetve megjelentik egy új támogatási forma is, a gyermekek otthongondozási díja. Ez utóbbit azok kaphatják, akik tartósan beteg gyermeküket otthon ápolják. Összege bruttó 100 ezer forint, és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

A gyed maximális összege 208 600 forintra, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevők számára 104 300, a mesterszakos hallgatók esetében pedig 136 500 forintra nő. Januártól a kétgyermekesek családi adókedvezménye havi 40 ezer forint lett, és további jó hír, hogy már a második gyerekkel való várandósság 91. napjától igénybe vehető.

A kép illusztráció, forrása: internet.

Vissza