Közös emlékezés (képgalériával)2019. február 5. (kedd) 19:00 - Sportnews/7774_0_300.jpgEmlékezni, tisztelegni és versenyezni gyűltek össze ma délelőtt a kistérség általános iskolásai a Marosi István Városi Sportcsarnokban. A fedettpályás atlétika bajnokság ettől az évtől Langer László nevét viseli. Ez alkalommal az első korcsoportos tanulók küzdöttek meg egymással futásban és távolugrásban.

Két évvel ezelőtt még a Városi Stadionban gyűltek össze a Langer László tiszteletére megrendezett atlétikaversenyen. Az egykori kiváló testnevelő tanárról elnevezett megmérettetést ettől az esztendőtől a Marosi István Városi Sportcsarnokban szervezik meg. Első ízben a legkisebbeket szólították meg. Az eseményen az Újváros Téri, a Vasvár Úti, a Bolyky Tamás, a putnoki Péceli és a Serényi László Általános Iskola legjobbjai vettek részt.

„A legkisebb tanulók 30 méteres síkfutásban versenyeznek. A legjobb hat tanuló részvételével rendezünk döntőt. A helyből távolugrás esetében döntőt nem rendezünk. Ott az ugrások hossza alapján határozzuk meg, hogy ki lesz a legjobb” - mondta Tusay Ágnes, az atlétika szakági vezetője.

A jó eredmények elérésén túl fontos szerepet kapott az emlékek ápolása is. Török Richárdnak például több közös története is van az esemény névadójával.

„Személyes tapasztalatom is fűződik Laci bácsihoz. Számtalan megyei versenyre mentünk együtt, bebizonyította, hogy egy nagyon pozitív személyiség. Úgy tudta lelkesíteni a diákokat, hogy még egy löketet adott nekünk. Csak jó szívvel tudok emlékezni róla, mert egy egészen kiváló testnevelő volt” - fogalmazott Török Richárd, az Ózd Térségi Diáksport Bizottság titkára.

A fedettpályás atlétika versenyek sora február 14-én folytatódik. Akkor a második korcsoportosok mérik majd össze erejüket.


774_0_t 774_1_t 774_2_t 774_3_t
774_4_t 774_5_t 774_6_t 774_7_t
774_8_t
Vissza