Örökzöldek és cserjék (képgalériával)2019. május 8. (szerda) 19:00 - Városnews/8093_0_300.jpgElkészült a második sétány is az Ifjúsági Parkban. A tereprendezés már több éve tart, és számos fejlesztésen esett át a terület. Növényeket telepítettek, táblákat helyeztek ki, de egyéb újításokkal is találkozhatnak az arra járók. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai kerti szegő és zúzalék felhasználásával most az örökzöldek mellett hoztak létre egy ösvényt. A Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai ma környezetismeret óra keretében ismerkedtek az ott található növényekkel.

Az Ifjúsági Parkban még a Startprogram Iroda kezdte meg azokat a munkálatokat, amelynek eredményeként ma már egyre több őshonos cserjét és örökzöldet ismerhetnek meg az ózdiak. Először egy sziklakertet hoztak létre, később egyre több növényt ültettek el.

„A tavalyelőtti évben kialakítottunk ehhez egy sétányt az egyik oldalon, így jobban oda lehet férni a cserjékhez, jobban meg lehet nézni azokat. Tavaly viszont itt a színpad mögötti részen is kialakítottuk a második ütemét ennek a sétánynak, amit az idén tavasszal fejeztünk be. Nagyon jól el lehet menni itt a növények között. Ez nagyon hasznos lehet” - nyilatkozta Bóta József, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény parkfenntartási művezetője.

Ma délelőtt meg is érkeztek az első érdeklődők az új sétányhoz. A Bolyky Tamás Általános Iskola 4.B. osztálya környezetismeret óra keretében látogatott ki a parkba. Ökoiskolaként egyébként is nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek környezettudatos nevelésére, például a Te Szedd szemétgyűjtő akció keretében is tevékenykedtek már a területen.

„Most képet kaphattak a gyerekek a hazai növényfajtákról, az örökzöldekről és megismerkedhettek egy olyan különleges örökzölddel, ami lombhullató. Ez tetszett nekik a legjobban, ez nagyon érdekelte őket, hiszen még ilyenről nem hallottunk. Mivel ökoiskola vagyunk, nagyon fontos nekünk környezetünk védelme, és minden zöldítési akcióban szeretünk részt venni. Örülünk ennek a tanösvénynek is, reméljük lesz még folytatása” - hangsúlyozta Lestál Ilona, a Bolyky Tamás Általános Iskola ökoiskola koordinátora.

A fiatalok sorban megálltak minden örökzöld előtt, amelyekről tanárnőjük hasznos információkat osztott meg velük. A diákok más tantárgy kapcsán is ki szoktak látogatni ide. Ezen a részen tizennégy növényt ismerhetnek meg, és mindenki megtalálta a számára legkülönlegesebbet.

„Rajzórán, amikor fát kell rajzolnunk, akkor is ide szoktunk kijönni mappával és rajzeszközökkel, és rajzolunk fákat” - mondta Méder Mirtill Petra.

„Számomra a lombhullató fenyőfa volt a legérdekesebb, én esküszöm ilyenről nem hallottam még. Megütött ez a hír, hogy van ilyen fa. Én úgy tudtam, hogy az örökzöldek nem hullatják a levelüket” - fogalmazott Szabó Gábor Bendegúz.

„Nagyon sokat szoktunk a fákkal foglalkozni, ide járunk ki fákat rajzolni, és én nagyon szeretem a környezetismeret órát” - nyilatkozta Hentes Anna.

A korábban kialakított részen őshonos cserjéket mutatnak be az érdeklődőknek. Telepítettek oda homoktövist és mogyorót is. Mindkét helyszín előtt van egy nagyobb információs tábla kihelyezve, amely összességében mutatja be a növényeket. Ezek sorszámot is kaptak, így könnyen nyomon lehet követni őket, valamint minden cserje és örökzöld előtt van külön kis tábla is, amelyen a latin neve olvasható.


093_0_t 093_1_t 093_2_t 093_3_t
093_4_t 093_5_t 093_6_t 093_7_t
093_8_t 093_9_t 093_10_t 093_11_t
093_12_t 093_13_t 093_14_t
Vissza