Költségvetési maradvány (képgalériával)2019. május 15. (szerda) 19:00 - Önkormányzatnews/8120_0_300.jpgA 2018-as költségvetés teljesítéséről és a maradvány felhasználásáról is egyeztetett keddi ülésén a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság. A tanácskozáson szó volt többek közt önkormányzati cégek tavalyi tevékenységéről, alapítványok támogatásáról, valamint az Ózdi Városüzemeltető Intézmény tulajdonában lévő járművek selejtezéséről is.

A tavalyi költségvetés teljesítéséről szóló napirendi pontot vitatta meg elsőként keddig ülésén a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság. Az előterjesztés kapcsán Kovács-Hagyó Zoltán ismertette a lényeges tudnivalókat, valamint a jogszabályi változásokat. Az egyik ilyen a vagyonnyilvántartás kérdését érinti.

„Három-négy évvel ezelőtt külön előterjesztésben volt az intézmények vagyonbevallása és mérlegkimutatása. Most már az ő részükről nem kell, a jogszabály megváltozott. Bekerült a mi beszámolónkba mellékletként” - mondta Kovács-Hagyó Zoltán, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály osztályvezetője.

A második napirendi pont szintén a 2018-as költségvetéshez kapcsolódott, a maradvány felhasználásáról szólt. Janiczak Dávid polgármester szerint mivel a teljesítés jól sikerült, a pénzmaradvány nemcsak az idén felmerülő többletköltségeket fedezi, hanem fejlesztésekre is lehetőséget ad.

„Több új beruházásra és fejlesztésre is lehetőséget nyújt. Ilyen például a hétesi ívhíd korszerűsítése, amely már hónapok óta csak félpályán, három és fél tonna megengedett össztömeg alatt használható. A megerősítést követően visszaáll a régi rend, vissza tudjuk állítani az autóbusz-közlekedést is, és újra használható lesz a híd. Bízunk benne, hogy jó pár évtizedig. A piac melletti területrendezésre is sor kerül, így több autó tudja igénybe venni a parkolási lehetőséget. Valamint lehetőség lesz arra is, hogy az ÓMI-ban évek óta elmaradt bérfejlesztést végre meg tudjuk valósítani” - tette hozzá Janiczak Dávid, polgármester.

Az ülés folytatásában megvitatták a szociális és gyermekjóléti szolgáltatásokról szóló rendelet módosítását, valamint az önkormányzati cégek tavalyi tevékenységéről szóló beszámolókat is tárgyalták. A bizottság zárásként saját hatáskörében döntött három, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény tulajdonában lévő gépjármű selejtezéséről és értékesítéséről. A bizottság tagjai minden napirendi pontot elfogadásra javasolnak a képviselő-testületnek, bár nem mindegyiket egyhangúlag támogatták.


120_0_t 120_1_t 120_2_t 120_3_t
120_4_t 120_5_t 120_6_t
Vissza