Bizottsági döntések (képgalériával)2019. május 15. (szerda) 19:00 - Önkormányzatnews/8123_0_300.jpgA bizottsági ülések sorában utolsóként az Egészségügyi, Szociális és Munkahelyteremtési, valamint az Ügyrendi, Igazgatási és Rendészeti Bizottság is tanácskozott ma délután. Mindkét grémium megvitatta a tavalyi költségvetés teljesítését, illetve a maradvány felhasználását is.

Utóbbit többfelé osztanák szét, például az Ózdi Művelődési Intézmények dolgozóinak bérrendezésére, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény egyes felújítási és beruházási feladatainak finanszírozására fordítanák. Emellett tanácskoztak a szociális és gyermekjóléti ellátások formáiról is.

Az Ügyrendi, Igazgatási és Rendészeti Bizottság elé tárták ezek mellett, hogy a Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület a Civil Házban létesítene székhelyet. A csütörtöki képviselő-testületi ülésen mindkét grémium elfogadásra javasolja majd az említett napirendi pontokat. A tanácskozást holnap reggel 9 órától az Ózdi Városi Televízió élőben közvetíti.


123_0_t 123_1_t 123_2_t 123_3_t
123_4_t 123_5_t 123_6_t 123_7_t
123_8_t 123_9_t
Vissza