Éves közgyűlés (képgalériával)2019. május 17. (péntek) 19:00 - Városnews/8130_0_300.jpgMegtartotta éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Ózd Városi Egyesülete. A szervezet elnökségi tagjai, csoportvezetői és küldöttei a Civil Házban vitatták meg az elmúlt esztendőben folytatott szakmai tevékenységet, valamint az idei tervekről is egyeztettek.

Két leköszönő csoportvezető munkáját köszönte meg virággal a Mozgáskorlátozottak Ózd Városi Egyesületének vezetése a mai közgyűlés elején. Ezt követően Mátyási József elnök ismertette a tanácskozás napirendi pontjait. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Civil Házban megtartott rendezvényen értékelték többek közt a tavalyi esztendőben folytatott szakmai munkát. A MOVE nehéz esztendőt tudhat maga mögött.

„A korábbi években is voltak nehézségeink, de a tavalyi év különösen nehéz volt. Az elnyert pályázatokon nem tudtunk annyi támogatást kapni, hogy a programjainkat meg tudjuk valósítani. Az elmúlt évben mindössze két program valósult meg Ózdon” - mondta Mátyási József, a Mozgáskorlátozottak Ózd Városi Egyesületének elnöke.

Szó esett továbbá az idei feladatokról, tervekről is. Mátyási József szerint 2019-ben a korlátozott anyagi lehetőségeik ellenére is szeretnének programokkal kedveskedni a tagoknak. Emellett pedig szívesen segítenek mindenkinek abban, hogy bizonyos ügyekben merre induljon el, hogyan érvényesítse érdekeit. A közgyűlésre ellátogatott a Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesületének elnöke, az országos szövetség elnökségi tagja is. Bukta László elmondta, hogy a 2012-ben elfogadott új jogszabályok miatt sokan elestek bizonyos kedvezményektől, támogatásoktól, ugyanis szigorodott a minősítés. A törvény ugyanis az úgynevezett BNO-kódot veszi ehhez alapul.

„Ha valakinek szívbetegsége vagy tüdőbetegsége van, és lépcsőzni sem tud, nem biztos, hogy a BNO-kód szerint megkapja a lehetőséget arra, hogy parkolókártyája legyen, vagy a lakás akadálymentesítésére igénybe vehesse az állami támogatásokat. Ehelyett a szövetségünk azon munkálkodik, hogy az FNO-kódot vegyék figyelembe. Ez a funkcionális képességet vizsgálja, hogy milyen nehézségeket okoz a közlekedés az adott személynek a mindennapjaiban” - fogalmazott Bukta László, a MEOSZ elnökségi tagja.

Bukta László hozzátette: a települési szervezetek, így az ózdi egyesület is fontos szerepet játszik a tagok életében. Ugyanis a törvények, rendeletek alapos ismeretének köszönhetően útbaigazítást és tanácsokat tudnak adni az ügyintézéshez, így megkönnyíthetik a mindennapokat. Ezen kívül pedig közösségépítő szerepük is van.


130_0_t 130_1_t 130_2_t 130_3_t
130_4_t 130_5_t 130_6_t
Vissza