Környezeti kincsek (képgalériával)2019. június 13. (csütörtök) 19:00 - Városnews/8221_0_300.jpgVeszélyben lehet több védett növény és állatfaj a Bíben-völgyben. A területen számos ritka élőlény található. Az önkormányzatnak köszönhetően most a völgy hozzávetőleg 4-5 hektáros része helyi védelemre javasolt terület. Az, hogy ténylegesen védetté váljon, hosszú folyamat, addig is fontos lenne a környezet megóvása.

A Bíben-völgy évek óta népszerű a városba látogatók és az itt élők körében. Szinte minden nap látni a környéken szórakozó fiatalokat, a melegebb időszakokban pedig kutyát sétáltató gazdákat. A völgy természeti kincseit azonban több tényező is veszélyezteti. Az egyik problémát az elkerítetlen kutyafuttató jelenti, ahonnan az állatok a javasolt természetvédelmi területekre kószálva okoznak kárt. Az év elején a völgy növényvilága meggyulladt, az akkori tűznél jelenlévő, és a környéken élő Lakatos Mihály több éve foglalkozik a környezettel, és hobbiból kutat a területen.

„Ezt a felmérést végül is négy-öt éve csinálom intenzíven, addig csak szórakozásból és kedvtelésből nézegettük őket a családdal, és amióta elkezdtem ezeket felírni, akkor jöttem rá, hogy milyen időszakonként, melyik állatfaj az, ami veszélyes vagy épp szaporodás környékén van. Ahhoz, hogy azokat meg tudjuk menteni, csak úgy lehet, ha rend volna a területen” - mondta Lakatos Mihály.

A területen számos védett, illetve ritka növény- és állatfaj található, mint például az elevenszülő gyík, zöld- és fürge gyík. Ezek közt vannak, amelyeknek értéke a százezer forintot is eléri. Városunk önkormányzata számára fontos a környezetvédelem, így a Bíben-völgyben található természeti kincsek megóvása érdekében már régebben megtették az első lépéseket. Most a völgy körülbelül 4-5 hektáros része, ahogyan a kihelyezett tábla is felhívja a figyelmet, helyi védelemre javasolt terület.

„Én úgy gondolom, hogy Ózd egy nagyon sajátos és nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen körülveszi városunkat egy ilyen csodálatos táj, egy ilyen csodálatos környezet, és ennek a megóvása kiemelten fontos feladatunk kell hogy legyen, én azt szeretném, ha minden egyes városlakó és ide látogató figyelembe venné azt, hogy felelősek vagyunk a környezetünkért” - fogalmazott Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Az, hogy a Bíben-völgy ténylegesen védett területté váljon, hosszú folyamat, emellett pedig nehezíti a források hiánya is. A projekt megvalósítását egy pályázat vagy állami támogatás segíthetné.

„Korábban elkezdtünk egy folyamatot a terület védettségére vonatkozóan, ezt szakmailag a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság felügyelte, mely egy előzetes megvalósítási terv folyamán kimondta, hogy milyen védett értékek vannak itt, és ez mennyire felbecsülhetetlen. Továbbá a nemzeti park szakemberei is voltak itt, és ők is megerősítették ezeket az információkat” - emelte ki Kupai Dávid, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény ágazatvezetője.

A nyilatkozók szerint a Bíben-völgy megóvása érdekében fontos odafigyelnünk a felelős állattartásra, és nem engedni szabadon háziállatainkat a védett részekre, illetve figyelni a szemetelésre, és arra, hogy véletlenül se okozzunk tüzet a területen.


221_0_t 221_1_t 221_2_t 221_3_t
221_4_t 221_5_t 221_6_t 221_7_t
221_8_t 221_9_t
Vissza