Kosaras fiatalok (képgalériával)2019. június 14. (péntek) 19:00 - Sportnews/8226_0_300.jpgTagtoborzó programot szervezett a Beszterce Kosárlabda Klub a Bolyky Tamás Általános Iskola tornatermében. Az eseményen a már a klub kötelékébe tartozó fiatalok mutatták meg, hogy mit tanultak az elmúlt év során. A jövőben is várják azon fiúk jelentkezését, akik szeretnének megismerkedni a kosárlabdázással. A tervek szerint a következő tanévben már U14-es csapat is képviseli majd az egyesület színeit.

Ismét kosárlabda-pattogástól volt hangos a Bolyky Tamás Általános Iskola tornaterme. A Beszterce Kosárlabda Klub komoly szerepet vállal abban, hogy a helyi fiúk megismerkedhessenek a sportággal. A toborzón most is többen figyelték meg a gyermekeket. Az edzések nagy népszerűségnek örvendnek, épp ezért szeretnék bővíteni a kört.

„Ezt a kosárlabda toborzót azzal a célzattal hoztuk létre, hogy felhívjuk a figyelmet erre a sportágra. Szeretnénk jövőre egy U14-es csapatot indítani, melyre szeretettel várjuk azoknak a fiúknak a jelentkezését, akik 2006-2007-ben születtek. Amennyiben lesz elég jelentkezőnk, úgy szeretnénk ezt az új korosztályos csapatot létrehozni” - mondta Eke Eszter, a Beszterce KK Bolyky edzője.

A fiatalok bemutatták azokat a technikai elemeket, amelyeket az elmúlt időszakban tanultak, és a különböző gyermekbajnokságok és programok során már élesben is használtak.

„A kosarazást azért szeretem nagyon, mert kedves a tanár, illetve az edző, és nagyon élvezem magát a játékot” - nyilatkozta Döbör Máté, a Beszterce KK Bolyky kosárlabdázója.

Jelentkezni személyesen a Bolyky Tamás Általános Iskolában lehet. Bővebb információt Eke Eszter kosárlabdaedzőtől lehet kérni a 06 70/362-2376-os telefonszámon.


226_0_t 226_1_t 226_2_t 226_3_t
226_4_t
Vissza