Megküzdöttek az elemekkel (képgalériával)2019. június 25. (kedd) 19:00 - Sportnews/8266_0_300.jpgA szakadó eső és a saras pálya sem rettentette el a bringásokat a Borsod MTB Bajnoka versenysorozat ózdi fordulójában. A megmérettetésre több mint száz nevezés érkezett be, és a visszalépések ellenére is szép számmal taposták a pedált a Bíben-völgyben. Az Ózdi Kerékpáros Egyesület tagjai nemcsak a szervezésből vették ki a részt, de a versenyen is odatették magukat.

Szakadó esőben rajtoltak el az első futamok a Bíben-völgyben a Borsod MTB Bajnoka kerékpáros versenysorozat ózdi állomásán. A tizenhat kategóriában rajthoz álló több mint hetven versenyzőnek nemcsak egymással, hanem az elemekkel is meg kellett küzdenie. A mintegy száz előnevező közül többen vissza is léptek, de így is izgalmas, színvonalas versenyt láthattak az érdeklődők.

„A pálya totál saras lett sajnos, ez a zivatar nagyon eláztatta. A talaj felső rétege nagyon elázott és csúszik. Ennek következtében bizonyos részeket változtatni kellett a nyomvonalon. Sajnos többen jelezték, hogy inkább kímélik a technikát, és nem állnak rajthoz, de úgy látom, azért vannak bátrak, és odatették magukat” - mondta Frölich Tamás, az Ózdi Kerékpáros Egyesület elnöke.

Reggel a legkisebbek versenyeivel kezdődött a program, majd egyszerre rajtolt el az U15-ös, U17-es, a felnőtt női és a senior férfi kategória. A sáros pályán sem vettek vissza a tempóból, és még a legjobbaknak is becsúszott több esés. Voltak, akiknek technikai problémák miatt ki kellett állniuk, míg mások a nehézségek ellenére is végigcsinálták a kijelölt távot. A tizenhét éven aluli fiúknál Lónyai Levente ért elsőként célba.

„Hihetetlenül csúszott a pálya. Három kör volt nekünk, háromból háromszor elestem. Kétszer egy csipkebokor fogott meg, egyszer egy drótkerítés, de vagy negyvennel. A mezőnyt megnyertem, a korosztályomat is. Nagyon élveztem” - nyilatkozta Lónyai Levente, a Kis-Galya KSE versenyzője.

A bükkszentkereszti Kis-Galya KSE sportolói számos kategóriában ott voltak, és jól is szerepeltek. A felnőtt nők mezőnyében Leányvári Sára utasított mindenkit maga mögé.

„Én eléggé élveztem, de egyébként jó, hogy ezt az erdős részt kivették, így azért jóval könnyebb volt. De voltak részek, ahol eléggé csúszott. Estem egy párszor, de egyébként élveztem nagyon” - fogalmazott Leányvári Sára, a Kis-Galya KSE versenyzője.

A házigazda Ózdi Kerékpáros Egyesület színeiben végül kilencen rajtoltak el. A legnagyobb csatákat talán a felnőtt férfi futam hozta. Itt Kovács István Pityikusz a dobogó harmadik fokára állhatott, míg Frölich Tamás ötödikként futott be. A Borsod MTB Bajnoka sorozat jövő vasárnap Miskolcon folytatódik.


266_0_t 266_1_t 266_2_t 266_3_t
266_4_t 266_5_t 266_6_t 266_7_t
266_8_t 266_9_t 266_10_t 266_11_t
266_12_t 266_13_t 266_14_t 266_15_t
266_16_t 266_17_t 266_18_t 266_19_t
266_20_t 266_21_t 266_22_t 266_23_t
266_24_t 266_25_t 266_26_t 266_27_t
266_28_t 266_29_t 266_30_t 266_31_t
Vissza