Közösség és egészség (képgalériával)2019. július 1. (hétfő) 19:00 - Sportnews/8290_0_300.jpgÚj pályacsúcs és egyéni rekordok születtek a IV. Ózdi Futónapok második állomásán. A megmérettetésen most is közel hatvanan vettek részt, köztük rutinos futók is. A szerencsés indulók több tárgynyereménnyel térhettek haza. A rendezvény következő futama július 26-án lesz, ahol kétszer ötvenezer forintot is kisorsolnak.

A IV. Ózdi Futónapok második futama az előzőekhez hasonlóan nagy sikert aratott. A feladat most is ugyanaz volt, negyvenöt perc alatt tíz kör lefutása a Városi Stadion külső körén. Rendhagyó módon a versenybírók nagy része is becsatlakozott a futásba, így mindenkinek a saját belátására volt bízva, hogy teljesíti e a megadott körszámot. A rendezvény inkább a közösségről szólt és arról, hogy együtt gyűrjék le az akadályokat. A közel hatvan indulóból többen is a legjobbat tudták hozni. Molnár Csaba 22:31-es idejével egyéni rekordot döntött, őt pedig Bódis Tamás előzte meg, aki a 6,3 kilométert 21 perc 12 másodperc alatt teljesítette, eredménye a pályacsúcshoz is elég volt.

„Jó érzés volt futni. Igazából úgy gondoltam, hogy ezen a futáson le is tudom majd az edzésemet, szóval egy edzésnek tudtam be, de azért próbáltam a maximumot kihozni, amit lehetett, ami azt gondolom sikerült is. Jó volt az időjárás, 24 fok volt és örülök neki, hogy nagyon sok ismerőssel találkozhattam, úgyhogy öröm volt itt futni” - nyilatkozta Bódis Tamás.

Az Ózdi Városi Televízió, az Ózdi Teknőc Futó Club és az Ózdi Sport- és Élményközpont által szervezett futónapon a hölgyek közül is akadt olyan, aki egyéni csúcsot döntött. Ihász Veronika lépte át elsőként a célvonalat, a második helyen pedig Fábián-Dobos Eszter végzett.

„Nekem ez most nagyon jól esett, szeretem ezt a nem túl meleg időt, úgy érzem, hogy ilyenkor a futás is jobban megy. Tudtam javítani egy kerek percet az időeredményemen, úgyhogy ennek nagyon örülök” - nyilatkozta Fábián-Dobos Eszter.

A megmérettetése más városból is érkeztek résztvevők. Zabari Gábor egészen Zalaegerszegről utazott a sportos délutánra, aki bár pár hónapja ismerkedett meg a futással, már most szép eredményt ért el.

„Tavaly október óta futok, egy céges rendezvényen jött ez az egész, és aztán indultam a keszthelyi kilométereken, ahol erős középmezőnyben végeztünk félmaraton váltóban. Végül is hetente háromszor futok, általában tíz kilométert” - emelte ki Zabari Gábor.

A futás mellett a résztvevők kutyákat is simogathattak. Az Ózdi Állategészségügyi Telepet és a Fazekas Ildikó által vezetett Kiskapudi Állatmenhelyet is lehetett támogatni a helyszínen. Az indulók közt a kilométerek megtétele után több ajándékot sorsoltak ki a támogatók által felajánlott tárgyakból. A IV. Ózdi Futónapok következő és egyben záró rajtja július 26-án lesz, ahová a szervezők mindenkit várnak, aki szeretné legyőzni önmagát, vagy akár másokat is. A harmadik futam végén Dancsok Tamás főtámogatónak köszönhetően a legszerencsésebb nő és férfi, sorsolás útján 50-50 ezer forinttal térhet haza.


290_0_t 290_1_t 290_2_t 290_3_t
290_4_t 290_5_t 290_6_t 290_7_t
290_8_t 290_9_t
Vissza