A sárga csekkek ideje lejárt…2011. június 20. (hétfő) 08:00news/83_0_300.jpgJúlius elejétől már az ózdi okmányirodában is lehet bankkártyával fizetni. Az iroda a legelsők között csatlakozott az országosan kiépített központi rendszerhez. Az új szolgáltatás révén az ügyfelek ügyintézéskor azonnal tudnak fizetni.
„Reméljük, hogy minél többen fogják majd használni” – Ezt mondta Hajdú Istvánné az okmányiroda vezetője arra vonatkozóan, hogy most már az ózdi okmányirodában is lehetőség nyílt a bankkártyával történő fizetésre. Az irodában 7 terminálon keresztül folyik az elektronikus ügyintézés. Természetesen az ügyfelek eldönthetik, hogy az illetékeket és egyéb díjakat a hagyományos sárga csekken vagy inkább kártyán keresztül fizetik be. Az utóbbi fizetési módból mindkét félnek csak előnye származik.
 
A rendszer bármelyik bank által kiadott kártyát elfogadja kivéve az American Expresst kártyát. A fizetés megkezdése előtt az ügyintéző megvizsgálja a plasztik kártya fizikai állapotát, érvényességét, és ha mindent rendben talál, akkor megtörténhet a fizetés. Az ügyfélnek csak a meglévő fedezetre és az engedélyezett napi limitre kell odafigyelnie.
 
Az Ózdon már működő hivatali szolgáltatás országos kiterjesztése még időbe telik, de az elkövetkezendő hetekben mind a 300 hazai okmányiroda csatlakozni fog a rendszerhez.
Vissza