Új kenyér (képgalériával)2019. augusztus 21. (szerda) 19:00 - Kultúranews/8434_0_300.jpgA hagyományokhoz híven idén is megszentelték és felvágták az új kenyeret. Az augusztus 20-i ünnepségen az Ifjúsági Parkban Janiczak Dávid, városunk polgármestere mondott ünnepi beszédet, aki kiemelte az államalapító tevékenységének fontosságát és a hit erejét. A műsor végén most is kiosztották az új kenyeret a nézők között.

Az augusztus 20-i ünnepségen a számos zenei, táncos és különféle programok mellett egy díszes műsorral is készültek a szervezők. A Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület felvezetésével városunk vezetői vonultak a színpadra, ahol aztán Janiczak Dávid polgármester mondott ünnepi beszédet. Kiemelte a kereszténység és Szent István államalapító tevékenységének fontosságát.

„Számomra Szent István király műve azt üzeni, hogy Isten oltalmával, akár komoly harcok árán is, de soha el nem fáradva, soha meg nem alkudva, soha fel nem adva kell küzdenünk a boldogságunkért, kitartani szeretettel városunkért, tovább dolgozva Ózd hosszú távú fennmaradásáért, jövőjéért. Ehhez mindannyiunkra szükség van” - hangsúlyozta beszédében Janiczak Dávid, polgármester.

A polgármester beszédét követően Szőke Gábor plébános áldotta és szentelte meg a nemzeti szalaggal átkötött új kenyeret.

„Hálát adunk mindazok munkájáért, akik szántottak, vetettek, arattak, szállítottak, őröltek, dagasztottak, sütötték, hogy illatos ajándékod minden nap asztalunkra kerüljön. Urunk, fogadd érte köszönetünket, és álld meg asztalunkra került kenyerünket mennyei áldásoddal” - fogalmazott Szőke Gábor, plébános.

A megáldott kenyeret Janiczak Dávid szegte meg, elsőként a színpadon állókat kínálta meg, majd a városvezetőkkel együtt a nézőtéren osztotta szét az államalapítást és Szent István királyt ünneplő ózdiak között.


434_0_t 434_1_t 434_2_t 434_3_t
434_4_t 434_5_t 434_6_t 434_7_t
Vissza