Segítő vendégek (képgalériával)2019. augusztus 24. (szombat) 20:10 - Városnews/8444_0_300.jpgNyílt napot tartottak az Ózdi Városüzemeltető Intézmény Állategészségügyi Telepén. Az ország számos pontjáról érkeztek önkéntesek, állatbarátok és érdeklődők, akik megismerkedhettek a telepen folyó munkával, a négylábúakkal. Emellett jelentős mennyiségű adomány is összegyűlt.

Mintegy negyven lakója van Ózdon az Állategészségügyi Telepnek, amely folyamatosan teljes kihasználtsággal üzemel. A négylábúakhoz ma nemcsak Ózdról, hanem a fővárosból és az ország számos más pontjáról is érkeztek vendégek. A telepen ugyanis nyílt napot tartottak.

„Ez egy összefogás eredményeként jött létre, itt az Állategészségügyi Telepen. Budapesti, ózdi és vidéki önkéntesek, állatvédők és állatszeretők jóvoltából most lehetőség nyílik kutyákat sétáltatni, megismerkedni a telep életével. Betekintést nyújtunk abba a munkába, ami itt nap nap után folyik. Lehetőség nyílik arra is, hogy kiválasszanak egy-egy kutyát, akinek a későbbiekben gazdái lesznek” - nyilatkozta Szíjjártó Gábor, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény ebrendésze.

Hazánkban egyre népszerűbb az úgynevezett ideiglenes befogadás. Ennek köszönhetően a kutyák viselkedését, természetét jobban kiismerhetik, így a végleges gazdik teljesebb képet kapnak az állatról. Az örökbeadást évek óta segíti a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát Alapítvány, amelynek tagjai a nyílt napra is ellátogattak.

„2015 óta vagyunk kapcsolatban az ózdi teleppel, akkor még a másik helyen voltak. Budapestre viszünk ideiglenes befogadókhoz kutyákat, és ott hirdetjük meg őket a közösségi oldalainkon. Az ideiglenes befogadók megismerik őket, így könnyen örökbe tudjuk őket adni. Általában Budapestre adunk örökbe kutyákat. Előfordul néha, hogy vidékre, de főleg Budapestre” - mondta Harmat Eszter, a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát Alapítvány vezetője.

A telepre a nyílt napon jelentős mennyiségű adomány is érkezett. Az Ózdi Mentés csapatának önkéntes állatmentője, Pintér Zsoltné Erika közelmúltbeli születésnapjára virág helyett kutyatápot kért ismerőseitől, így most 500 kilogrammnyi eledelt tudtak átadni. A csapat egyébként 2015 óta 1620 kutyát mentett, a telepről több mint 1400-an kerültek ki általuk. Nem érkezett üres kézzel Fidrus Péter alpolgármester sem, aki az Ózdiakért és Ózdért Egyesület felajánlását hozta el.

„Mindannyian nagy állatbarátok vagyunk, mindannyiunknak vannak otthon háziállataink. Nekünk konkrétan két cicánk és egy kutyánk, mindhárman befogadott állatok. Fontosnak tartjuk azt, hogy odafigyeljünk rájuk, gondoskodjunk róluk, jelen helyzetben otthonra találjanak az ózdi Állategészségügyi Telep kutyái” - hangsúlyozta Fidrus Péter, alpolgármester.

A látogatóknak arra is lehetőségük volt, hogy kiválasszanak egy-egy kutyát, amelyet hamarosan a törvényi előírásoknak megfelelően örökbe is fogadhatnak. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény a jövőben is tervez hasonló nyílt napokat.


444_0_t 444_1_t 444_2_t 444_3_t
444_4_t 444_5_t 444_6_t 444_7_t
444_8_t 444_9_t 444_10_t 444_11_t
444_12_t 444_13_t 444_14_t 444_15_t
444_16_t 444_17_t 444_18_t 444_19_t
444_20_t 444_21_t 444_22_t 444_23_t
Vissza