Technikai hibák (képgalériával)2019. augusztus 27. (kedd) 19:00 - Sportnews/8447_0_300.jpgGól nélküli döntetlennel zárta második hazai mérkőzését az Ózdi Kohász. A fekete-fehérek a Sényőt fogadták a Városi Stadionban. A mieink sok technikai hibát vétettek, a vendégcsapat támadásai több veszélyt hordoztak. Az utolsó negyedórában emberelőnyben futballozott az Ózd, de gólt ekkor sem sikerült szerezni.

Másodszor buzdíthatták hazai környezetben a szurkolók az Ózdi Kohász NB3-as együttesét ebben a szezonban. A fekete-fehérek a jelenleg a középmezőnyhöz tartozó Sényőt fogadták a Városi Stadionban. A nyírségiek aktívabban kezdtek, támadásaik is több veszélyt tartogattak, miközben a mieink a tizenhatoshoz érve rendre elbizonytalanodtak. Fordulás után is a játék küzdő jellege dominált, a szurkolók nem tapsolhattak látványos megmozdulásoknak. Némi színt Lukács elfutásai jelentettek a bal szélen, de a Kazincbarcikától frissen igazolt támadónak sem jöttek össze az utolsó megmozdulások, sokszor elvéreztek a cselei. Az utolsó negyedórában Hadházi Dávid kiállítása miatt az ózdi csapat emberelőnyben játszott, de sem ez, sem pedig a tavalyi gólkirály, Pataki Roland becserélése nem segített a gólszerzésben. Várhidi Péter csalódottan értékelt a lefújást követően.

„A játék a legnagyobb problémánk. A technikai képzettségünk nincs a helyén, sajnos nagyon sok technikai hibát vétünk a mérkőzések közben, ezért van az, hogy nem tudjuk végigvinni az akciókat, amikor meg ott vagyunk a tizenhatos környékén, akkor is az utolsó passzokat elhibázzuk. A technika a futball alapja, azt felnőttkorban már nem lehet megtanulni. Dolgozunk rajta, hogy jobb legyen, de sajnos per pillanat ennyit tudunk” - mondta Várhidi Péter, az Ózdi Kohász szakmai igazgatója.

A Sényő a mieinkkel ellentétben már tavaly is az NB3-as mezőny tagja volt. Sőt az előkelő hatodik helyen zárt, ugyanúgy 49 pontot bezsebelve mint az ötödik Putnok. Idén a biztos bennmaradást tűzték ki célul, eddig minden meccsükön ikszeltek. Edzőjük szintén látott hiányosságokat, de összességében nem keserítette el az eredmény.

„Úgy érzem, a mérkőzés összképe alapján talán egy picivel több helyzetünk volt, és közelebb álltunk a győzelemhez. Ez véleményem szerint egygólos mérkőzés lett volna. Viszont a helyzetkihasználásunk ma sem működött úgy, ahogy működnie kellett volna. Nyilván a kiállítás után az ellenfél ránk erőltette akaratát, de ez ilyenkor benne van a pakliban” - nyilatkozta Imrő László, a Sényő-Carnifex FC edzője.

A Sényő négy meccs után négy ponttal a tizedik, az Ózdi Kohász pedig két egységgel a tizennegyedik helyen áll. A fekete-fehér gárda legközelebb vasárnap délután négy órakor Balassagyarmaton lép pályára, míg hazai pályán szeptember nyolcadikán láthatják őket a drukkerek. Akkor a Tiszaújváros lesz az ellenfél.


447_0_t 447_1_t 447_2_t 447_3_t
447_4_t 447_5_t 447_6_t
Vissza