Kevésen múlott (képgalériával)2019. szeptember 16. (hétfő) 19:00 - Sportnews/8520_0_300.jpgVereséget szenvedett hazai pályán a SalgÓzd Teke Klub. A mieink a Ceglédi Vasutas SE-t látták vendégül a Városi Stadion tekecsarnokában. A találkozó végig szoros volt, csak a végén dőlt el a pontok sorsa. A mérkőzést követően az ózdiak a tabella tizedik helyét foglalják el.

Ismét nehéz meccs várt a SalgÓzd Teke Klub játékosaira. A mieink az NBI. Keleti csoportjának harmadik fordulójában a Ceglédi Vasutas SE-vel csaptak össze. A találkozó végig nagyon szoros volt, hol az egyik, hol a másik csapat állt jobban. Végül csapatpontokat tekintve egálban voltak a felek, szettpontban a mieink voltak a jobbak, ám a ceglédiek több fát ütöttek. Ennek köszönhetően 5-3 arányban győztek, és elvitték a bajnoki pontokat Ózdról.

„Az első két fordulóban nem teljesítettünk jól, hiszen az első játéknapon egy nyert meccset hozott döntetlenre a vendég csapat. Akkor nyernünk kellett volna. Sajnos a Gyula ellen pedig nem tudtunk rendesen kiállni, egy emberünk pedig nagyon keveset ütött. Ebből nem lehetett más csak a vereség” - mondta Havaj István, a SalgÓzd Teke Klub elnöke.

A ceglédiek számára szintén felemásan kezdődött az idény, így mindenképpen meg akarták szerezni a győzelmet. Rutinos játékosok alkotják a keretüket, a csapat korábban a Szuperligában is megfordult. Szakosztályvezetőjük sem volt teljes mértékben elégedett az eddigi eredményekkel, ám a jövővel kapcsolatban bizakodó.

„Jelenleg a hatodik helyen állunk. Egy nyert és egy vesztett meccsünk van, így éppen a középmezőnyben foglalunk helyet. Igazából a dobogó is közel van, a negyedik helyezett is hasonlóan szerepelt, mint mi. Ahhoz, hogy előrébb lépjünk győzni kell” - nyilatkozta Hűvös Zsolt, a Ceglédi Vasutas SE szakosztályvezetője.

A mieink a vereséget követően a tabella tizedik helyét foglalják el. A SalgÓzd játékosai a Szegvári Tekézők SE csapatánál javíthatnak most vasárnap. A vendéglátók a középmezőnyhöz tartoznak, így onnan sem lesz könnyű elhozni a bajnoki pontokat.


520_0_t 520_1_t 520_2_t 520_3_t
520_4_t
Vissza