Utolsó út2019. szeptember 20. (péntek) 19:00 - Városnews/8542_0_300.jpgUtolsó útjára kísérték ma dr. Mészáros Miklóst. A város díszpolgára, háziorvosa, 75 éves korában, méltósággal viselt hosszú betegség után szeptember 5-én hunyt el. A jelenlegi ciklusban is önkormányzati képviselőként tevékenykedő dr. Mészáros Miklóst a Bolyki temetőben helyezték örök nyugalomra.

Több százan eljöttek ma délben a Bolyki temetőbe, hogy búcsút vegyenek dr. Mészáros Miklóstól. Fia, menye és unokái, valamint a család többi tagja mellett, itt voltak a munkatársak, a képviselőtársak, a betegei, a zenész- és sporttársak, a barátok, az ózdiak. A temető ravatalozójában Szőke Gábor plébános búcsúztatta a díszpolgárt.

„Kedves Doktor Úr, jöttünk hálát adni! Hálát adni az évekért, az évtizedekért, azokért a találkozásokért, amikor úgy mélyen a szemünkbe néztél, s a 30 lehetőség közül mégis tudtad, hogy ott és akkor, mi a legjobb megoldás a bajunkra. Jöttünk hálát adni azért az emberi egyszerű bölcsességedért, amelyet megélhettünk veled, tőled, általad. S jöttünk megköszönni azt, hogy asztalt terítettél mindnyájunknak” - fogalmazott Szőke Gábor, plébános.

Dr. Mészáros Miklós 1944-ben született Ózdon. A József Attila Gimnáziumot kiváló eredménnyel végezte. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán 1968-ban kapott jeles orvosi diplomát. Azóta körzeti-, majd háziorvosként dolgozott, több mint 50 éven át a Béke telepen. Volt üzemorvos, sportorvos, bányamentő orvos, felülvizsgáló orvos és városi főorvos is. A ózdi kórház igazgató-főorvosává először 1982-ben nevezték ki, ezt követően még kétszer felkérték erre a feladatra. 1994-től a Debreceni Orvostudományi Egyetem oktató háziorvosaként is praktizált.

A közéletben mindig aktívan részt vett, 1971 és 1984 között tanácstagként, 1990-től 2002-ig önkormányzati képviselőként tevékenykedett. 1998-ban Ózd város alpolgármesterévé választották. 2010-ben ismét önkormányzati képviselő lett. 2001-ben a Szent György Lovagrend tagjává választották, 2008-ban Ózd város egészségügyi ellátásában végzett négy évtizedes kiemelkedő szakmai munkáját, a város iránti elkötelezettségét az „Ózd Város Díszpolgára” kitüntető címmel ismerték el. 2013-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta.

Rendkívül aktív életet élt. A kultúra támogatása mellet a sportolás is közel állt a szívéhez, főleg a labdajátékok, hiszen kosárlabdázott és teniszezett is. A zene iránt is érdeklődött, trombitált és hegedült.

Dr. Mészáros Miklós 2 héttel ezelőtt, 75 éves korában, hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben hunyt el, rá annyira jellemzően szinte az utolsó percig gyógyított. A város díszpolgárát ma a déli órákban a Bolyki temetőben, családi nyughelyben helyezték örök nyugalomra. Doktor Úr, nyugodj békében!

Vissza