Sorozatos csalások2019. október 4. (péntek) 19:00 - Rendőrségnews/8591_0_300.jpgKözel száz embert károsított meg egy kiskunlacházi nő, az internetes csalót az ózdi rendőrök vették őrizetbe. A gyanúsított főként műszaki cikkeket, használati tárgyakat hirdetett meg különböző internetes oldalakon. A vételárat előreutalással kérte, a kifizetett termékeket azonban nem adta postára.

Az egyik legnépszerűbb internetes hirdetési oldalon jól látszik, hogy a felhasználó értékeléseinek fele negatív, vagyis a vevők nem voltak maradéktalanul elégedettek vele. A kiskunlacházi nővel szemben kilencvenrendbeli csalás miatt folytatott eljárást az ózdi rendőrség. Több vásárló hozzászólásban is jelezte, hogy megkárosította őket:

„Egy hónapon belül ez a második telefon, amit el akart itt adni, és összetört. Amit egyébként állítása szerint nem is használt. Negatív, sokszorosan – úgysem érdekli, azt mondta.”

„Az eladó mindaddig kommunikált e-mailben, míg a pénzt rózsaszín csekken el nem küldtem. A beszélgetés ezután megszűnt, a termék nem érkezett meg. Senkinek nem ajánlom.”

Máskor pedig önmagával is ellentmondásba keveredett, másképp indokolt e-mailben, és másképp a közösségi oldalon küldött üzenetben:

„E-mailben: Üdvözlöm! Sajnos a telefont nem tudom önnek odaadni, mivel tropára ment, leejtettem a teraszról. Üzenetben: Sajnálom, de a telefon már elkelt! Erre mit lehet mondani? Nagy negatív a hölgynek!”

A nő több különböző internetes oldalon is kínált termékeket, volt, ahonnan a sorozatos negatív visszajelzések miatt ki is tiltották. Egy borsodnádasdi sértettnek például kerékpárt ígért, de az nem érkezett meg. Idén május nyolcadikát megelőzően összesen kilencven hasonló eset történt.

„Különböző használati tárgyakat, műszaki cikkeket és egyéb eszközöket kínált eladásra különböző internetes oldalakon. A gyanútlan vásárlók az összeget elutalták a tulajdonos saját bankszámlájára, de a tárgy nem érkezett meg. Több sértett összefogása alapján feljelentés történt. Kollégáim összetett nyomozás során, cellainformációk és bankszámlakivonatok bekérését követően megállapították, hogy egy kiskunlacházi nő az elkövető. Őt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételét kezdeményezték kollégáim” - mondta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A nőt őrizetbe vették, az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozás során keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek. A hatóságok mindenkit arra kérnek, hogy az internetes csalások megelőzése érdekében ne utaljanak pénzt előre, a konkrét megrendelés előtt pedig a hirdetést érdemes lementeni a számítógépre, ennek később nagy jelentősége lehet. A legjobb megoldás, ha személyesen kötjük meg az üzletet, ha erre nincs mód, kérjünk utánvétes szállítást.

Vissza