Apró figyelmesség (képgalériával)2019. október 9. (szerda) 19:00 - Városnews/8614_0_300.jpgIdőseket köszöntöttek a Kézenfogva Gondozóházban. A szépkorúakat Janiczak Dávid polgármester és az Újváros Téri Óvoda apróságai látogatták meg. Az ünnepi hangulatot a gyerekek műsora, versek, valamint a város első emberétől kapott torta koronázta meg.

1991 óta minden év október elsején ünnepeljük az Idősek Világnapját. Ebből az alkalomból városunk polgármestere minden esztendőben meglátogatja az ózdi szépkorúakat. Ennek megfelelően most is meglepte az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény által gondozottakat.

„Október minden évben az idősek hónapja. Ilyenkor egész hónapban a világ az időseket ünnepli. Én úgy gondolom, hogy az év minden napján megfelelőképpen kell gondoskodnunk az idősekről. Ilyenkor ünnepségeket is szoktunk tartani, és minden évben eljövünk az idősek otthonaiba és köszöntjük őket. Egy kis ajándékkal, pár kedves szóval. Én bízom abban, hogy ezt a hagyományt a jövőben is megőrizve, az idősek megkapják a megfelelő ellátást” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A programon az Újváros Téri Óvoda apróságai adtak egy rövid műsort, majd Tóth Eszter szavalt az időseknek. A Kézenfogva Gondozóház szépkorúi egyaránt nagyon örültek a lehetőségnek.

„Jó volt a mai program. Egy idős embernek már nem kell hosszú műsor, mert nem bír sokáig ülni. Nagyon jó volt a gyerekeket látni, mert az unokáinkra és a dédunokáinkra emlékeztetnek, akik távol vannak tőlünk, és nincs erőnk a kezüket megfogni” - nyilatkozta Antalköz Józsefné.

Városunk polgármestere egy tortával is meglepte a szépkorúakat, amelyet az ünnepi ebédet követően fogyasztottak el. Abban minden résztvevő egyetértett, hogy az idősekre az év minden napján nagy figyelmet kell fordítani.


614_0_t 614_1_t 614_2_t 614_3_t
614_4_t 614_5_t 614_6_t 614_7_t
Vissza