Közeleg a tél2019. november 14. (csütörtök) 19:00 - Aktuálisnews/8726_0_300.jpgIdőben fel kell készíteni autóinkat a téli időjárásra. Nagyon fontos a fagyálló és az ablakmosó folyadékok fokolása, valamint az évszaknak megfelelő gumiabroncsok felszerelése. Emellett ellenőrizni kell a világítóberendezéseket és az ablaktörlőket is. Lényeges a fokozott óvatosság, és a látni látszani elvet is szem előtt kell tartani.

Idén januárban havazással és lehűléssel érkezett meg az igazi tél. Bár már november van, egyelőre néhány reggeli fagyot leszámítva enyhe az idő. Ennek ellenére autóink felkészítését nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni. Aki magának végzi el, annak is kényelmesebb, ha nem esőben vagy fagyban kell megtenni, aki pedig szervizbe viszi, elkerülheti a tolongást.

„A jármű fényberendezéseit érdemes átvizsgáltatni, az ablaktörlők minőségét, és értelemszerűen a téli gumik felszereltetése. Az abroncsok cseréje nagyon fontos dolog, ezt időben végeztessük el. Ez mindenkinél változó, használatfüggő is, hogy mikor érdemes vagy kell lecseréltetni a téli abroncsokat. A csapadékos időjárás már ugyanolyan veszélyeket rejt, mint a fagyos időjárás, így aki sokat van úton, annak már érdemes téli gumikat szereltetni az autójára” - mondta Gyárfás Gábor, a Suzuki Kaiser műszaki vezetője.

A fagyálló hatékonyságát többféle műszerrel ellenőrizhetjük. Ez lehetséges refraktométerrel, de létezik pumpás fagyállómérő is. Szintén lényeges az akkumulátor állapotának vizsgálata, amelyre ugyancsak léteznek célműszerek.

A tél közeledtével azonban nemcsak az autót kell felkészíteni a megváltozott időjárásra, hanem a járművezetőnek is észben kell tartania néhány fontos dolgot. Ilyen például a látni és látszani elv. A megszokottól eltérő vezetési stílust igényelnek az útviszonyok is. Már most, az esőzések után is érdemes fokozottabban figyelni, ám a téli fagyok beköszöntével, vagy hóban ez még inkább érvényes.

„Fontos a megfelelő követési távolság megválasztása, itt figyelembe kell venni a féktávolságunk hosszát. Ne menjünk túl közel a másikhoz, illetve mindenkinek javasoljuk, hogy elindulás előtt próbálja meg egy fékezéssel megtapasztalni, hogy milyenek az útviszonyok, csúszik-e már, és annak megfelelően közlekedjen” - hangsúlyozta ifj. Miksztai Zoltán, gépjárművezető-szakoktató.

A KRESZ betartásán és a járművek karbantartásán kívül érdemes arra is odafigyelni, hogy meleg takaró, jégkaparó és seprű legyen az autóba készítve. Ha pedig hosszabb útra készülünk, ne induljunk el túl kevés üzemanyaggal. A mindennapi közlekedésben kiemelt fontosságú az egymásra való odafigyelés, és a tolerancia.

Vissza